Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1978-03-02

I ■-» I imrnmI- 3 -Hozzászólt: Szabóné etnó, Csákiná etnő, Ágostonná etnő. Ágostonná etnő: Egyetértek azzal, hogy az utóbbi időben a szak­mai ás politikai téren erőteljes fejlődés van a Glóbus Nyomdában. A fiatalok nevelésével, a munkások vezetővé való nevelésével nagyon nagy türelemmel foglalkoznak. Fel kell azonban hivni a figyelmet a káderrnunka •féloldalas felfogására. Elvonatkoztatni a szakmai felkészültséget a politikaitól nem lehet. Cssk olyanokat lehet vezető funkcióba állítani, akik szakmai, és politikai téren is megfelelnek a köve­telményeknek. Ezt nem lehet kettéválasztani. A másik dolog az idősebbek vonatkozásában: őnekik kell kinevelni az utódokat, ez elsősorban az ő feladatuk kell, hogy legyen. Egyes vezetők nem felelnek meg a követelményeknek az iskolai végzettség miatt: mód és lehetőség ven erre, hogy el kell dönteni, rendelkezik-e papir nélkül a szükséges feltételekkel. Itt 8 szemléle­tet kellene pontosítani. A vezetők politikai hozzáállása a párt politi­kához: itt nem tapasztalható probléma. De vg y tűnik, hogy fásultak az emberek, Erre a gazdasági vezetőknek kellene nagyobb gondot forditeni. Móró elvtárs: Jevtsolom, hogy fejezzük be a napirend tárgyalását. Az anyag megfelelő képet nyújtott a vállalat káder- és személyzeti munkájáról. Pozitiven lehet értékelni a vezetők szakmai és politikai képzésének napirenden tartását. Megfe­lelő ez utánpótlás, a beiskolázás is. Nagyon jó dolog a munkások vezetővé való képzése. Ez egy nagyon jó szemlélet. A vezetők kiválasztása jól történik. Igazolja ezt a kiváló vállalati cim elnyerése is. Helyes a fokozott szakmai követelmény-támasztás a vezetőkkel szemben. A PVB a beszámolót egyhangúlag elfog- dte. H/1 TAF.CZAT NEM SZÜLÉTÓTT. 2. napirendi pont: Különfélék.- Tagfelvétel, Jelen van: Dóba Ferencné Meghivott FUleky Miklós tagfelvételi előterjesztéséhez: Paldauf Medárd és Gerber Dezső elvtársak. L_ ' -_J-________ ----- -_________ - - » ....................................-- - - - --..........- - - - ................................................... - - - ■ - - ------ — -------------------— -----------------------------------É-----------------------------------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom