Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1978-02-16
1978. I,29-én megtárgyalta és elfogadta a VI.leérjRendőrkapitányság vezetőjének és pártvezetőségének beszámolójá,t az állomány körében végzett politikai nevelő munkáról. A beszámoló részletesen tárgyalta a vonatkozó párthatározatok., mindenekelőtt a XI. kongresszus, valamint a KB. 1976. októberi határozatának végrehajtásával kapcsolatos tevékenységet. Mindez szükséges a feladatok teljesítéséhez, a szocialista törvényesség betartásának és betartatásának, a jogpolitika ' elvei érvényesítésének, az összrendőri szemlélet kialakításának, a vezetés színvonala emelésének feladataihoz.Az állomány létszápia feltöltődött és stabilizálódott, vezetői, parancsnoki kara az elmúlt két évben teljesen kicserélődött. Nehezíti munkájukat, hogy 1975 óta emelkedett a személyi állomány által olkövetett szabálysértések száma /szolgálat alatti szeszesital-fogyasztás, szolgálati szabályzat megsértése, közlekedési vétség/. Jó a kapcsolat a vezetés és a pártalapszervezetek között. A nevelőmunkában az elvi-ideológiai, kérdések mellett a szakpolitikai kérdések is előtérbe ’ kerültek. A szakmai és pártvezetés kapcsolata nyilt, őszinte, elvtársi jellegű. Érvényesül a politika elsődlegessége a munka során. A V.B. a vitában kiemelte a nevelőmunka alapvető feladatait. Szükségesnek Ítélte a szocialista tudat fejlesztését, a politikai nevelőmunka tartalmának fejlesztését,- a kádérmunka elveinek következetes órvónyesitését, a fegyelem szilárdítását. 2, napirendként tájékoztató jelentést hallgatott meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója megünneplésének kerületi tapasztalatairól. A vitában hangsúlyozódott - a tapasztalt pozitiv 1 változások mellett -, hogy a jövőben jobban oda kell figyelni ezirányu tevékenység gyenge pontjaira, így az üzemi híradók lehetőségeit jobban kell hasznosítani. Az évfordulókra emlékező dekorációkban jobban jus- 1 són érvényre a bensőséges méltató jelleg. Tapasztat=--J r ... n !