Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1973-05-17
J— 1 ■'..1- 5 -végrehajtása érdekében /gépláncok beszerzése, atb./. B feladatok körvonalazása, a dolgozókkal való tudatosítása íontos helyet kapott agitációs munkánkban a IV. ötéves terv vállalati előkészítése során. Ez a feladatterv ugyanis csak részben valósult meg, ezzel egyidőben a várt feladatok elmaradása miatt a vállalat helyzetét illetően bizonytalanság alakult ki. Ennek következményeként sok dolgozó foglalkozott azzal a gondolattal, hogy más biztosabb talajjal rendelkező területen helyezkedjen el. Emiatt agituciós munkánkban ab— álltunk egy olyan vonalra, hogy megakadályozzuk a tömeges kilépést, és biztatást tudjunk adni a vállalat jelenét és jövőjét illetően. Ebben az időben a vállalat gazdasági vezetőinek egy részét is nagyobb öntevékenységre kellett serkenteni a hatékonyabb vállalati működést és munkaszerzést illetően. Ez egyébként is összhangban van az új gazdasági irányítás szellemével. Az azomban igazságtalan szerintünk, hogy a beruházási egyensúly megteremtésére tett kormányintézkedések vállalatunkat érintő hátrányos következményeit teljesregószóben ránk hárítsák. Miután ilyen helyzet alakult ki, a hatékonyabb, eredményesebb vállalati működés létfontosságúvá vált. Pártbizottságunk agitációjónak egyik irányvonala, hogy tá^ mogatja és a maga eszközeivel segíti a vállalab gazdasági vezetésének a hatékonyság növelésére tett intézkedéseit. A vállalat gazdaságosabb tevékenységét célzó üzem- és munkaszervezés folyamatait, annak jelenlegi helyzetet Vegre hajtó Bizottsági, illetve Pártbizottsági üléseken megtárgyaltuk. Alapszervezeti vezetőségi szinten es taggyűléseken ismertettük. További fokozott tájékoztatással kivánjuk elérni, hogy ennek bevezetését, célját, dolgozóink minél szélesebb körben megismerjék, segítsék, támogassák. U-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------