Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1972-06-01

r ~i Ami az üzem- és munkaszervezéssel foglalkozó dolgozók anyagi megbecsülését illeti, nem állapítható meg .jelentős differen­ciáltság az egyéb területen foglalkoztatott dolgozóikkal szem­ben. A vállalatok a szervezéssel foglalkozók anyagi megbecsü­lését abban látják,hogy az egyes fizetésrendezéseknél e terü­leten dolgozók is fizetésemelésben részesülnek. Az üzem- és munkaszervezés önálló vállalati szervei mellett, vagy a függetlenítettként foglalkoztatott üzemi szervezők mellett a vállalatok egyéb szerveinél is foglalkoznak üzem-és munkaszervezési tevékenységgel. Esek összefogását és irányí­tását részben a vállalat vezetői, például főkönyvelő, főmér— ^ nők, másrészt az egyes osztályok vezetői látják el. E válalati szervek üzem- és munkaszervezési tevékenységüket általában a napi problémákkal összefüggő feladatok megoldására fordítják. A Központi Bizottság üzem- és munkaszervezésre vonatkozó hatá­rozata számos vállalatnál élénk érdeklődést váltott ki és ennek következményeként került sor több vállalatnál a vállalat egé­szét átfogó üzem- és munkaszervezési intézkedések kidolgozá­sára, valamint a IV/5« éves terv feladatainak üzem- és munka­­szervezési intézkedésekkel való kiegészítésére. A VOLÁN TRÖSZT-nél például - ahol évenként is rendszeres in­­tézkedési tervet dolgoztak ki és azt a gazdasági, párt- és szakszervezeti aktívák is megvitattak - elkészítették a TRÖSZT 1972.évi alapvető munkaszervezési feladatait tartal­mazó intézkedési tervet, melyet "Akció programként" fogalmaz­ták meg és adták ki az egyes vállalatok felé. Az "Akció prog­ram" széles körben fogja át a TRÖSZT munkaszervezésének sok­rétű feladatát. Előírták az üzem- és munkaszervezési feladatokat művi bontás­ban az Országos Érc és Ásványbányáknál is. Ezek elsősorban a kiemelt szervezési feladatokat tartalmazzák. I ^ L_-----------------_J ________________________________________________________________________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom