Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1972-06-01

Mégegy észrevétel: Nem hiszem, hogy s munkahelyeken a gazdasági vezetők feladatává kell tenni a verseny szer­vezését. /l8. oldal/ Zakariás et: Mindenekelőtt szeretnék köszönetét mondani, hogy a VB ezen illésén rés zt vehetek, mert ezzel a témával a Gazda­ságpolitikai osztályon én foglalkozom. Holnap lesz a Buda­pesti PVB-iilés ebben a témában és ennek a nagy felmérő mun­kának az összegezésére holnap kerül sor. Néhány gondolatot szeretnék csak mondani: Tekintettel arra, hogy van összehasonlítási^lehetőségem /hi­szen nagyon sok anyagot láttam a kerületektől ebben a témában/, elmondom, hogy ez az anyag nekünk igen sok segítséget adott_ az összesítéshez, mert lényegében 15 vállalatot konkréton vizs­gált, igy k onkrét tapasztalatokat is ad. Ezek a tapasztalatok jelentős mértékben megegyeznek azzal az összképpel, amit Budapest egészére is le tudtunk szűkíteni. Ez is bizonyltja, hogy az anyag készítői olyan megállapításokra jutottak, amelyek megfelelnek a reálitásoknak. Engedjék meg az elvtársak, hogy talán tájékoztató jelleggel elmondjak néhány budapesti tapasztalatot. A szocialista munkaverseny tartalmi része, amelyért tulaj­­^ ionképpen a KB-határozat megszületett, valóban javításra szorul. Helyesebben egy bizonyos megrekedési jelenség ta­pasztalható. Maga az a tény, hogy a kérdéssel a KB foglal­kozott bizonyltja, hogy a párt ráhatása erre a témára az utóbbi időben egy kicsit hiányzott, egy kicsit inkább statisz­tikai oldalról közelítettek ehhez a kérdéshez. Végezetül pedig az ajánlással kapcsolatban: Szerintem helyes lenne, ha az ajánlásokban szerepelne, hogy a kér. PB hogyan kíván foglalkozni a jövőt tekintve az üzem és munkaszervezéssel, valamint a munkaversennyel. /Helyes lenne erre valami utalás/ A mi anyagunkban is meg fog fogalmazódni egy olyan téma, hogy a KB decemberi határozatának végrehajtását a Budapesti PB Gazdaságpolitikai Bizottsága évenként tekintse át és ^ adjon tájékoztatást a VB-nek. Ebből következik, hogy ez az áttekintés a kerületi pártbi­zottságok segitstege nélkül nem történhetett meg, tehát ez aanyit jelent, hogy a kerületi pártbizottságoktól is kérni fogunk tájékoztatást - mondjuk egy év múlva. A fontosabb az, hogy a vállalati pártszervezetek is érezzék, hogy a kerületi PB ezt a témát továbbra is figyelemmel ki­séri és ezt le is Írja! A határozatnak az a lényege, hogy ne hagyjuk elaludni ezt az egész kérdést. A 18. oldal utolsó pontjával kapcsolatban: Igaz, hogy a szocialista munkaverseny fel léniáit ésében közbe k ell lépnie s pártnak, de azért az továbbra is érvényben marod, hogy az a gazdasági vezetés és a szakszervezet elsőrendű fel­adata, Én úgy gondolom, hogy érvényesítve azt az elvet, hogy a szakszervezet az ott dolgozó kommunistákon keresztül irányit - ez a megfogalmazás feltétlenül szükséges. Az anyag jó, hasznosan tudjuk felhasználni a Budapesti anyag összeállításánál. r n m - 2 -i___________________________________________________________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom