Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1972-05-04

A MÁV a negyedik ötéves terv első évére azzal számolt, hogy 5,6 - 4 %-kal növelheti a dolgozók bérszinvonalát. Alapozta ezt a kormányzat által biztosított 2,6 %-os preferenciára, a bértömeggazdálkodás adta lehetőségre és természetesen a munka­termelékenység növelésére. A vasutas dolgozók bérszinvonala ugyanis az elmúlt evben átlagosan 6 %—kai emelkedett. Jóllehet e növekedésben benne van a hiányzó munkaerő pótlásának érdeké­ben végzett többlet munka, a nem kívánatos túlóráztatás is. Az elmúlt évben is jelentős problémaként mutatkozott mindkét közlekedési ágazatnál a létszámhiány. A vasútnál a hiányzó 1 munkaerő megközelitően 4 ezer fő volt, mely a forgalmi dolgo­zóknál, valamint a munkásállomány csoportban jelentkezett. | A forgalmi dolgozóknál mutatkozó munkaerőhiány elsődlegesen a kocsirendező, váltókezelő, sarus munkaköröket érinti, ^zért egyes időszakokban akadozott a rendezőpályaudvarok munkája,tor­lódások, zavarok léptek fel. A VOLÁN TRÖSZT területén elsősorban a gépjárművezetői munka­körökben jelentkezett hiány, annak ellenére,hogy többmint 3.5oo gépkocsivezető kiképzéséről történt gondoskodás, továbbá egyéb intézkedések is történttek a hiány megoldására. Szövetkezetek A kerületben 32 ipari szövetkezet és két, szövetkezeti rendszer­­- ben működő vállalat tevékenykedik. Ebből 27 ipari szövetkezet és egy szövetkezeti vállalat adatait vizsgáltuk és az összesí­tett adatok alapján értékeltük, — A vizsgált szövetkezetek, 197o.évhez képest, 79 millió Ft-tal nö­velték termelésüket. A termelés emelkedése 6.1 %• E termelése— melkedés nem tükrözi hiven vissza a szövetkezetek teljesítését, mivel 1971.évben, az export bérmunka nagymértékben növekedett és ennek anyagértékét a szövetkezetek nem számolják. A szövet­kezetek, az export bérmunkát, amely túlnyomó többségében nyu­gatra megy, 68 %-kal növelték, igy lényegében a "munka kivi­­\ telét" 28,6 millió Fb-ról, 48,2 millió Ft-ra növelték. A fentieknek megfelelően az exporttevékenység 5*5 %-os növeke­dése sem fejezi ki hiven az exportból eredő árbevétel teljes- I ségét. j ___________• % . Ah__________________________________ ír n ..... ........................mm-------------—-------------I--------------------I-------------)----------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom