Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1972-03-09
I— —I- 4 -t i Fenyvesi et» A határozati rászleg-’javasolnám, hogy a párt káder- és személyzeti munkájának az összhangját úgy is meg kellene teremteni, hogy a vezetői készség tekintetéhen jelenleg meglevő kompromisszum miatt fokozottabban támaszkodjunk a különböző tömegszervezetek véleményére. Persze a vezetői készség kialakításának a feltételeit is meg kell teremteni. Azért is hangsúlyozom ezt ki, mert az előbbiekben elhangzottak alapján a külkereskedelem létszám összetételét is figyelembe véve /50 a/> fiatal, 80 $ nő/ a továbbképzések és a bátrabb kéderbeállitások még nem valósultak meg. Egyetértek azzal is, hogy meg kell fogalmazni a pártmunk'ban a fizikai dolgozók gyermekeinek továbbképzését. Igen komoly probléma a vállalatoknál az ilyen származású gyermekek továbbtanulásának kérdése. Hollós et. Megragadta a figyelmemet, hogy a külkereskedelmi vállalatokhoz kevés fizikai dolgozó gyermeke kerül be. Szerintem ezek a gyerekek nem is tudnak arról, hogy ilyen lehetőség is van,hogy a gimnázium után elhelyezkedve, a külkereskedelmi vállalatoknál mód nyilik esti továbbtanulásra. Ha mi ezen a jelenlegi helyzeten változtatni akarunk, akkor meg kell keresni azt a módot, hogy a külkereskedelmi vállalatod nézzék meg, hogy hány ilyen embert tudnának alkalmazni az iskolákból. Mérjék ezt fel és jelezzék az iskoláknak. SzüC3 et# Néhány általános dolgot szeretnék megemlíteni. Több párthatározat jelent meg a személyzeti munkáról. Én azt látom, hogy ez a munka az utóbbi időben a munkaerőgazdálkodás problémái miatt elsekélyesedik. Ugyanilyen problémának tartom, hogy még mindig nem érvényesül az az elv, hogy a legfőbb káderes az intézmény, a vállalat vezetője! Személyzeti munka kádermunka nélkül nem létezik. Problémát jelent, hogy az utóbbi időben képzik a gazdasági vezetőket, de gondolom, hogy a személyzeti munkában is jobban kellene törődni a szociológiai kérdésekkel. Nagyon egyetértenék azzal, hogy a minősítések kérdését a helyére tegyük! A legfőbb probléma szerintem az idealista nézet, hogy olyan eszményi kádereket kivánunk, aki mindenben tökéletes. Nem őszintén a minősítések tartalmilag, azután értékelésében sem. Én egyetértenék azzal, hogy a hatásköri listát lehetőleg csökkenteni kell, mert az az ember tudja a legjobban megítélni a másikat, akivel együtt dolgozik. Zavarónak tartom a kettős hatáskört is. Véleményem szerint ennek is az az eredménye, hogy "két bába között elvész a gyerek". Füredi et: Jónak tartom a jelentést, körülbelül tükrözi azt, hogy mi a helyzet, és látni iehet, hogy se jobb, se rosszabb mint általában másutt# Az az érzésem, hogy mi a vitában és a szemléletben messze eltértünk attól, ami az anyag igénye, pontosabban, hogy azt nézzük meg: milyen a 8 külkereskedelmi vállalatnál a pártszervezet munkája. Erre véleményem szerint vissza kell térni, mert csak igy lehet az anyagot hasznosítani, össze kellene hívni a 8 pártszervezet titkárát, az igazgatókat és el kellene mondani, hogy mi az értékelés és mi az amit ajánlunk a számukra. Kincses et. által elmondottak bővitették ismere-U------------------1 ______________