Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1970-02-12

I— ... "H I l»„t meg.a tagsas* A Sportklubjánál -MPd.MM. öoaz.hivott Köz­gyűlés már sikeres volt, minden meghívott megjelent. A Művelt 1 ép Sport­kornál másodszorra összehívott közgyűlés sem volt határozatképes. Ezért a pártszervezet vezetősége a szükséges segítség megadass Páljából napi­­rendre tűzte a sportkor munkáját. II, Az előkészítés során valamennyi elnökség előre megtárgyalta a beszámolót, sőt több helyen a helyi pártszervezet vezetősége is beszámoltatta a sport­­egyesületet. A beszámolók az elmúlt időszakhoz képest elemzőbbek voltak, nemcsak a szakosztályok tevékenységét tárgyaltak, hanem igyeiceztek elemez­ni az elmúlt 2 évben végzett munkát, és főleg a nagyobb egyesületekben az elnökség irányitó tevékenységét is. A nagyobb egyesületeknél visszatértek a hozott határozatok elerazesére, ál­­^ talános kép az, hogy a határozatokat a vezető testületek végrehajtották; Néhány helyen fordult elő, hogy egy-egy határozatot objektiv akadályok miatt nem teljesítettek. Pl. a létesítmény létrehozatalara irányuló ha­tározatok teljesítése nem sikerült, mert megfelelő területet nem tudtak biztosítani^ 12 helyen került sor az alapszabály módosítására. A változtatás lényégé, főképpen a tagdíj mértékének változása, a sportegyesületi tagsag szélesí­tése, a vezető testület létszámának szűkítése és egy helyen az egyesület jellegének megváltoztatása volt. A jelleg megvaltoztatasa a Mélyépítők Sportegyesületénél történt, ahol az utánpótlás biztosítása érdekében és a •r-s széttagolt vállalati bázisok miatt az üzemi jelleg lakóterületi jellegre változott, a tagsag vitakészsége jó volt, átlagban 8-lo hozzászólás hang­zott el. A legtöbb hozzászóló az alapszabály módosításával, tagdijkérdé­­sekkel, az elnökség irányitó munkájával foglalkozott. Elhangzottak bírá­latok az elnökség egyes tagjainak munkáját illetően is. Néhány helyen a szakosztályi munka eredményeit dicsérték, vagy hiányosságait biraltók. Sajnos mindössze ogy-két helyen esett szó a sportkör, szakosztály nevelő tevékenységéről, A közgyűlések során olyan jelenséggel, amely a demokratizmus eltorzulását ' jelentené nem találkoztunk, sőt pl. a Mélyépítő Sportegyesületnél a vá­lasztást is titkosan akarták megtartani, és a TS képviselőjének javaslatá­. / . 1 . ^--------------------------------------------------------------------------------= j ______________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom