Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1969-09-18

n n V- 5 -Nem megoldott a tudományos tanács működése sem. A tudományos ta­nács az intézet átszervezése után újjáalakult. Jelenleg tagjai jelentős részben más tudományterületek /filozófia, pedagógia, biológia, fiziológia, pszichiátria stb./ kiemelkedő, tekintélyes szakemberei. Hiba azonban az, hogy általában kevés a pszichológus és különöa-képpen az intézetben dol­gozó pszichológus a tudományos tanácsban. E testületnek megitélésünk sze­rint túlnyomóan pszichológusokból kellene állnia, s munkáját az eddigiek­nél sokkal rendszeresebbé kellene tenni /az összintózeti tudományos munka koordinálása, a témák egyénenkénti opponálása, az eredmények, produktumok egyénenkénti elbírálása, az intézeti jellegű publikációk előzetes belső lektorálása stb,/, A tartalmi elemző tevékenységet az osztályvezetői testület érte­kezletein is fontos lenne állandó gyakorlattá tenni* Általában nagyobb cél­ratöréssel kellene kialakítani a munka irányításának, értékelésének, az eredményesség eldöntésének stb. kollektív formait - nyilvánvalóan az egyes osztályok szervezeti önállóságának megőrzése mellett. Az intézet munkájának tartalmi alakításához a felsőbb - akadé­miai - szervek eddig nem nyújtottak elegendő segítséget. Sem a Pszicholó­giai Bizottság, sem később az Akadémia II. osztálya nem ^dott a munkához menetközben - érdemleges, tartalmi útmutatást és elemző értékelést, A há­roméves tervjolontós elbírálása során sem kapta meg az intazet vógsőfokon a felettes szervtől a minimálisán elvárható konstruktív segítséget. /Lásd a MTA II. osztályának Írásos válaszát a 3 éves tervjelentésre: "az Osz­tály-vezetőség ... - annak hangsúlyozásával, hogy kellő központi kon­cepció híján a kutatási terv tényleges, tartalmi teljesítését megállapí­tani világosan nem lehet - az Osztály-vezetőség a beszámolót- és a terve­ket tudomásul veszi,"/ Az előbbi zárójelen megállapításból nem derül ki, hogy a jelen­­. tés ill. a végzett munka elbírálása az elfogadott, jóváhagyott 3 éves terv célkitűzéseinek figyelembeyétele alapján, vagy más kritériumok szerint történt. A jelentéssel ill, a végzett munkával szemben számos jogos ész­revétel is elhangzott, azonban az opponensek többsége az intézeti ta­l—-----------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom