Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1969-03-20

r “I ‘ Színvonalbeli különbségek vannak egyes pártszervezetek között a tömeg­­szervezeti munkát illetően, mely nem a pártszervezet nagyságától fiigg, hanem elsősorban a szemlélettől, amely a pártvezetőségen belül kialakul. <Y» ÍV­A tömegszervezetekben végzett^Vsaétőket időközönként be kellene számol­tatni párttaggyülésen, amely nagyon nevelő hatást jelentene. Jelinek elvtárs: ügy gondolom, hogy Füredi et.-al egyet kell érteni, amikor a beszámolta­tást emliti. Tudomásom szerint a Budapesti Bizottság tárgyalni fogja a május 10.-i határozat problémáit, mely a kerületünkben mutatkozó hiányosságokat és bajokat is kihozza. A jelentéssel egyetértünk, bár kerületre nem lett szétbontvp,. A kerületben a munka eltérő az átlagostól, mert sok az intézményi szerv. Jelentkezett egy bizonyos fokú megtorpanás is a határozat után. Felvető­dött, hogy el tudják-e látni a feladatokat a szakszervezetek? Az idő be­igazolta, hogy el tudják látni, ezt a legutóbbi választások is igazolták, A párt- és szakszervezetnek még jobban együtt kell működnie. Az üzemi demokrácia érvényrejuttatásánál látok problémákat. B lehetősége­ket a szakszervezetek nem használják ki teljes mértékben. Az a meglátás, hogy sok esetben a közvetlen demokráciát összekeverik a közvetett demok­ráciával. Részkérdésekben nem kérik, ki a dolgozók véleményét. Sok helyen visszaélés fordul elő a szakszervezeti vezetéssel kapcsolatban, sok helyen nem mernek élni az adott lehetőségekkel. A szocialista brigádok problémája igen fontos politikai kérdés. Tapasz­talatunk, hogy nem eléggé támaszkodnak a szakszervezeti- és pártszervek a szoc.brigádokra. A fiatalok bevonásával egyetértünk. Ilyen vonatkozásban a választásoknál igyekszünk ezt figyelembe venni. Javasolom a VB-nek, hogy az anyagot fogadják el, mert a tapasztalatok meg­­^ egyeznek a budapesti tapasztalatokkal és a tennivalók is igy jelentkeznek. Hollós elvtárs: Az anyagot jónak tartom és elfogadom, Füredi et. javaslatát is jónak tar­tom és egyetértek vele. Kérem, ha lehetőség van rá, hogy a pártbizottság foglalkozzon a pedagógusok pártszervezeteivel, titkárokkal és beszéljék meg a tennivalókat. A pártnak és a szakszervezetnek szorosan együtt kiéli működnie, ás kollektíván kell dönteni. Bzt a pedagógusok az átlagnál is jobban igénylik. Molnár elvtárs: ügy látom, hogy a jelentés visszatükrözi a határozat végrehajtásával kap- 1 csolatos képet. Helyesen veti fel a problémákat. Különösen jónak tartom, hogy a hiányosságokat, amelyeket az anyag felsorol, tükrözi. A KlSz-titká­­rok fluktuációjával kapcsolatban megítélésem szerint is kellene valamit csinálni, hogy csökkenjenek. L, - f - —=J

Next

/
Oldalképek
Tartalom