Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1968-08-22
r~ ~i- 4 -- Az igazgatási, valamint a népművelési osztály szervezésében a pártkörzetek területén az elmúlt időszakban a Lakó— bizottsági Elnökök számára előadást tartottak a társadalmi ünnepségek fontosságáról ás lehetősegeiről.- A kerületi lakosság materialista világnézetre nevelése terén nagy jelentősége van a művelődési házak, kulturott— honok propaganda munkájának. A különféle társadalomtudományi előadás-sorozatokon a szocialista-brigad akadémiákon, valamint a munkásszállási műsorok aLkalmaval^számos olyan előadás hangzott el, amely konkrétan a materialista ideológiával, a vallás és a marxista világnézet áthidalatlan ellentéteivel foglalkozott. pl: Az alábbi előadásokat szervezték: Párbeszéd, a hivŐk és a marxisták között. Szentek, legendák, ereklyék. A modern ember és a vallás. ^ Csodák a tudomány fényében. Ezek és hasonló témakörű előadások nem voltak ugyan nagy létszámmal látogatottak, és az összes ismeretterjesztő < előadásnak, csak mintegy 10 %-át tették, de jól szolgáltak és elősegítették a materialista világnézet terjedését és az ateista propaganda célkitűzéseit. A kerületben lévő könyvtárak /kulturházi és vállalati/ törekedtek arra, hogy megfelelően ismertessék a dolgozókkal a társadalomtudománnyal foglalkozó könyveket. Külön figyelmet fordítottak a pedagógusok körében érdeklődésre szamottarthato könyvekre és re— szűkre külön ajánló jegyzéket adtak ki. Több könyvtarban könyv kiállításokat rendeztek. Eredményként kell elkönyvelni, hogy a Postás Művelődési Házban 1967—ben 80 esetben volt szocialista esküvő, illetve névadó ünnepség. Az ilyen társadalmi rendezvényekhez az épület gyönyörű belső adottságai kellő ünnepélyességet biztosítanak. Ezeken az ünnepségeken a Művelődési Házhoz tartozó zenekar, valamint irodalmi szinpad is adott gyakorlati segítséget. Nemcsak a ;.:ul túr háza libán, hanem a vállalatoknál is, ha nem is nagy számban, de jelentkeznek pozitív eredmények. ^ / A Gyapjú- és Textilt'orgalmi Vállalatnál havonta vitaeloadasokat tartottak általában 15-20 résztvevővel. /Pl. a Vatikán az egyház és a vallás kapcsolata cimmel/. Néhány_alkalommal a helyi párt, szakszervezet és KISZ közös rendezeseben sikerült névadó ünnepségét is tartani. A Nyugati pu. Állomásfőnökség. Szakszervezeti Bizottsága 1956 során^ több előadást szervezett a vallási kérdések helyes értelmezése érdekében. Ki kell emelni kezdeményezésüket üzemük fontossága miatt. Az állomás dolgozói ugyanis 75 %-ban fizikai munkán dolgozik és 90 g;-a vidékről jár be, igy a materialista vilag■ nézetre nevelő munkának n igyon sok nehézséget kell leküzdeni. 17 szocialista b. lg zajuk vállalta, hogy ateista és 1 materialista világnézetet propagáló könyveket hoz forgalomba. /Pl: Korok, vallások, istenes és szórakoztató bibliák,stb./ i -— * --------nii