Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1968-08-22
jelen van, ne csak ellenérvünk legyen, adrainiszkrabiv utón ezt megoldani nem lehet, de valamit tenni kell. Pedagógusokkal itt is gondba vagyunk, ezt a területet jobban nézve közelebb keeül ink hozzájuk. Alkaimássá kell tenni pártszervezeteket hogyan kerüljenek közelebb hoz ójuk. Ateista előadásokon, szakórákon a pedagógusoknak segítséget adni milyen érvekkel csinálják tovább ezt a munkát« Felkészíteni okét vitákra. Tömegerősitesni$- is ez a helyzet. Ennek is van bizonyos hatása, keresni kell a megoldást, de ne vessük el a meglévőt. Nem mentünk sokat előre ezen a téren. Minden ujjal foglalkozik az egyház és bevonja még a természettudományt is. Vallásos ember azt el is fogadja. Bizom abban, hogy az uj határozat valamivel többet ad számunkra. A tennivalókat a kiegészítésnél megpróbáljuk figyelembe venni. Azok a VB. tagok, akik pedagógus területen dolgoznak és e VB. ülésen részt vettek a végleges kidolgozásban is vegyenek részt. Pedagógus területen, tanács területén a VB.-ön elhangzottak alapján kicsit előbbre tudunk menni. Kérjük László elvtársat, ha a Budapesti Pártbizottság tárgyalja e témát a ma itt elhangzottakat érvényesít se. VB. előterjesztést elfogadta. 5. napirendi ont: Meghívott Kuroczlné et. Hajnalné et. szóbeli tájékoztatást ad. /Beszámoló mellékelve/ Kérdést tett fel: Bajor, Hollós, Füredi elvtársak. Hozzászólt: Füredi, Bajor, Gábor olvtársak. Bakos et. Hajnalné et. tájékoztatását, a csúcsvezető cégekre vonatkozóan a pártszervezetek által kórt vezetőségi tagok számát fogadjuk el. Blfogadva. A körzetekre vonatkozóan különböző részkórdéeket a titkár elvtársakkal menetközben megbeszéljük. A VB. az előterjesztést fogadja el. Elfogadva. L_------------------=J r i _ 5 _