Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1966-03-10

r n- 2 -Az elmúlt évek erőfeszítés*! eredményeképpen szinhazvezetésünk munkája tervszerűbbé vált. Ennek legfőbb mutatója, hogy a színházi évad megkezdése előtt leglább félévvel mór végleges műsortervvel rendelkeztünk. Ez alapul szolgai minden más feladat meg­szervezéséhez, így készül el egész szezonra szólóan a bemutatók es felújítások elő­készületeinek programja, mely már magában foglalja a részlegek, tárák ás műhelyek terveit is. Eredményesen törekszünk általánossá tenni az egyes produkciók kettős, sőt hármas szereposztásának gyakorlati megvalósításút„ és ez a színhazunk bizton­ságán túl nagyon sok művészi lehetőséget is jelent. Ennek következetes alkalmazása viszont sürgeti az utánpótlás biztosítósának jobb megoldását. Az éves tervek elkészítésénél , kialakításánál rendkívül sok objektív és szubjektív nehézséggel kell megbirkózni, Szemelőtt kell tartani, hogy előadásaink napon-ta át­lag. 3000 nézőnek adjon komoly esztétikai és művészi élményt. Jelentésünk időszakára .esik a látogatottság csökkenő .tendenciája,', sőt jelentős szám­szerű visszaesése. Tervezésünk gyakorlatában tényként jelentkezett a .kulturális, szórakozási, vásárlási ás utazási lehetőségek megnövekedése, valamint a TV nagyszá­mú elterjedése. Ezt a. folyamatot elsőizb.en 1964/65-8s évadban sikerült - az előadá­sok színvonalának emelésével, külföldi vendégművészek fellé.ptetasável, stb. - meg­állítani, illetve stabilizálni. Hosszú évek után 1964, végén sikerült a tervtelj"*"­­oltes ás azóta is mind a kiadási, mind pedig a bevételi tervünket teljesíteni tu^cuk. A takarékossági irányelvek rönk vonatkozó terheit - a részlegekre felbontott tervek alapjan realizáltuk, ás a nehézségek ellenére is igyekszünk megvalósítani. Elvetve, de még mindig találkozunk olyan véleménnyel, hogy az iperaház túl sokba kerül az ál­lamnak és ezt úgy teszik szóvá, mintha pazarlas folyna. Ezzel szemben az évenkénti gazdasági ellenőrzések; megállapították, hogy a gazdaságosság szemelőtt tartósával a tervszerűség betartásával és költségvetési előirányzatnak megfelelően folyik a. gaz­dálkodás. 1964, óta - a korábbi évek gyakorlatával szemben - színházunk nem igényel póthifelt, sőt terveit túlteljesíti. Nincs lehetőség részletesen kitérni arra, hogy milyen évtizedes mulasztásokat kell pótolni az épületállag megóvása, a berendezések ás a műszaki eszközök felújítása terén. A színházi munkát megtervezésüktől a végrehaj tásulcig pártszervezetünk a pártpoliti­kai munka eszközeivel segítette, Leegyszcrüpitette és megkönnyítette a helyzetet^ vezetők között kialakult kölcsönös bizalom, mely az elképzelések kialakításánál, valamint a meghatározott feladatok végrehajtásánál érvényesült, A pártszervezet vezetősége feladatának tekinti a jelenségekre való ■ felfigyclés-t, a problémák jelzését és a konkrét javallatok megtételét. Fő feladat a színház.^terme­lésének" segitése. Ebből fakad a műsorterv megtárgyalása ás tudatosítása, valamint az intézkedési terv elkészítésének ösztönzése. Évek-óta visszatérő igényként fogal­maztuk meg a tervszerűség szükségességét, A pártszervezet javaslata alapján•munka akatt van a káderfejlesztési terv ás a bérrendszer fejlesztés-ének,kimunkálása. Partszervezetünk fontos feladatának tekintette és tekinti, hogy intézményünkben a politikai kérdésekkel. való foglalkozás ne kampányszerűen follfyék. hanem a mindennapi munkára is hatással le-'yen, ■ Tagjaink politikai érdeklődését rendszerenj a na yjelentőságü kérdések váltják ki, pl, a béke, a háború, kérdése, stb. Legutóbb az ár-;* és bérrendezés nem volt mentes az egészen szélsőséges megnyilvánulásoktól sem. Napirendre tüztük az uj gazdasági mechnaizmus, a gazdasági reform irányelveinek megtárgyalását. Partesoport’Uláseken, Sz.B, ülésen ás KISZ vezetőségi üléseken vitattuk az irányelv kérdéseit, Taggyűlésen tagságunk kérdéseire Kelen Béla elvtárs válaszolt, és jó hatást váltott ki széles­körű tájékoztatója. A KB. útmutatása szerint taggyűlése.^ Ismertettük az '£r~ és bér­­intézkedések menotétp melyen dr. Bakos Zsigmond elvtárs is résztvett és eligazító hozzászólását tagságiink jól fogadta. I ^-------------------------_J

Next

/
Oldalképek
Tartalom