Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1962-05-10

- A -■Kgyébbkent az 0?:isz Vczetőségene?.: határozatait a közópirányitó ^zqr­­vek nőm egyformán hajtják végre, azt különböző képen magyarázzak és igy ••'-dó(Tik elő az a furcsa helyzet, hogy pl. egyes szövetkezeti ve­zetőknek még ahhoz sincs jogú.' , hogy a megadott létszám/és béralap terven belül saját maguk döntsenek, a dolgozói.'-: besorolását es iel­vét elét illetően. 3z a gyakorlat oda vezet, hogy a vezető?:: leszok­nak aa önálló döntésről és minden kérdéssel a közjpirányitc szerv­től várják, hogy helyettük döntsenek, kz a helytelen módszer semmi képen sem segíti elő a vezetés szinvonalanek emelését. Szövetkezeteink clnö?:oinol: munkáját, vezetési.stílusát na:;yb/\n ^ka­dályo-zza az -a körülmény is-., hogy .túlnyomó többségben szerte szórt üzemeltetési egységeik vannak., és igy. a dnlgpz6?á:al váló közvetlen, kapcsolat ckáeályckba ütközik. Aszövetkezetok helyes átszervezésé­vel ez a probléma is jobb megoldást nyerhetne. H . A szövetkezete'-, választott szervei, vezetőségei, ellenőrzobizottsá» gai. Sz.B, es MSZB. szervezetei 1957. óta eltelt időben fejlődtek és ma mar többségükben ellátják az alapszabályban lerögzített feladata­­‘ il:at és élnek is jogaikkal. Az,1961-cs ujjáVálacztás után a válasz­tott szervé?:: további me-;er esö dá s e. követ esett be, miután a legtöbb szövetkezetben "kies erőit él: azokat a szövetkezeti ^tagokat, akik a társadalmi munkában passzíva!.: volt 1:. főleg a szövetkezeti bizottság és cllonőrzőbizottságok erősödtek meg az jávalasztás után. /Pl. Gumiipari', Tlínőnégl SZücS'./ I.szövetkezetekben kialakítandó kollek­tív vezetés toron elsősorban a választott vezetőség nem tudja betöl­teni teljesen feladatát. A szövot?-;ozoti ycz.G.tnsógo?e jórészt tér nőies­ben dolgozó munkásodéból tevődnek és'7á .gazdasági irányítás problémái to?:ihfet;ébDn tájé?::QZ.atlanol:. Közvetlen segít sbget "a fel akit ok végre­hajtásában meg nem minden esetben jelentenek, tevékenyegük főleg személyi és jutalmazási kérdésok megtárgyalásában merül ki. A veze­tőségi munka aktivizálása érdekében a szövetkezeti .elnökök. tr.hcitq.Q1'- n,.vezetőségi ülések helyes előkészítésével,t részfeladatok, ■'megbízatások elvégzésén-^ illetőleg az' elvégzésről torténó"buSzániol­­‘tatáson kereszti! őrŐsithetik a kollektív vezetést. A megvizsgált szövetkezetekben .az ellenőrzőbizottságok __6s szövetke­zeti'"bizottságok megerősödéséhez, hozzájárul, hogy ?:.ollő gyakorlat­tal rendelkező szövetkezeti tagokat választott újjá a tagság. A Kiszövök elnöki tanfolyamokat szerveztek, valamint az_EllenörMaizott­­. sáfáőh~l;^ ."számviteli ismeretek bővítése érdekeben kötő, lezően torifolyamokrá"vonták be. X~szovat::ezeti vezetőségek munkája meg javítása érdemiében "szükséges a Ki szövök részéről a megfelelő se­gítség nyújtás, a vezetőségi ülések megtartásának ellenőrzése, mód­szerbeli'" segítség az ülések megűz-rvezosóhez és levezetéséhez, es ovt—og-y vezetőségi illésen v :ló r',szvotcl» A . .iszcv apparátus szere­­» pc a legtöbb szövet’ :ez étben az ellené rác:.! mun. • ,] ra norlatpaoc-ij:. választott szerve?: ’kzül a. Kiö'zövö?.> elsősorban a szövetkezeti bi­zottsággá.! tartja: .a a .pc sokat ot, mely kapcsolat is elsőse rban a munkaver'.cny szervezésével es égj eb díszöv rendezvényekkel van ősz­­széf ügye: ben, O RSZ A GO í IjIíVÍ LTÁK L A 1 ! | r n*

Next

/
Oldalképek
Tartalom