Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1961-10-12
r .71 r* , ■- 5 -dolgozza ki és a két munkát összehasonlítják. á V^LiiNKI-ben goncLoSxCódnak arról, ho^y a fiatalok megfelelő üzemi gyakorlatot sze— .rezzone-c. Az intézetok jelentős rósr.ében igyekeznek a fiatalokat xs külfólai^tanulmányútalthoz hozzájuttatni, ennek azonban gyakran vannak pénzügyi akadalyai, mórt szakmai és nyelvi okok miatt egye— í'n,'<afL Van lehetőség a fiatalok kiutaztatására♦ Különösen gyors a fiatalok szaj.-_mai iej.L6o.es0 azokon a helyeken, ahol éreztetik fS^sálltet ®ö ösztönzik őket az önállóságra /HIK1, VILLnrKI, MGÜI/< Egyes igazgatok /Erdői Ferenc, Kőműves Frigyes/ sze— mélyesen is fokát foglalkoznak a fiatalokkal. Jof01mán minden intézetben néhány fiatal technikumokban és egyetemen tanul tovaob, amihez az intézetekből nagyfokú támogatást kap* 3*/ A fiatalok politikai helyzete-. '••-v Egyes fiatalok betöltik azt a feladatot, amit az uj értelmiségtől politikai térén elvárunk, egészében azonban a legtöbb helyen még nem lehet ezt^elmondani. Különösen jó a helyzet a Mezőgazdasági és Uzemszervczesi Intézetnél, ahol a munka tartalma különösen politirax jellegű. Jo a helyzet a HXIÍI-ben is, ahol sikerült a KISZ szervezetnek egy egészséges ifjúsági életet kialakítani, ^datálok aktivitása, ^ társadalmi munkában való részvétele a legtöbb intézetben nem elég nagyfokú, legtöbben azon az állásponton vonnám, hogy szakmai területen kell magukat állandóan továbbképezmunkájukból _ akarnak megölni és nem politizálásból. E mögött gyakran az húzódik meg, hogy kicsit kivülről nézik a kérdémcfGteszxk a maguk dolgát, a politikai és társadalmi kér\e/ döntenek az ''illetékesek", nekik ezekre úgy sincs beoseteuben /HIKI, _Földrajzkutató/ hátráltatja a fidogy polxtxkailag közönyös /néha reakciós/ nagytekintélyű idősebb^ szakemberekkel dolgoznak együtt, ezekkel szernrs, ben-nem m^rno^í politikai kérdésekben fellépni, sőt esetleg politikai hatásuk ala is korülnek. Ez a hatás azért is veszélyes, mert ezek a szakemberek komoly műveltséggel rendelkeznek, nagy meggyőzo erővel oudjak véleményükét kifejteni, és látszólag közömbös kérdésé, deci _kapcsolatos_álláspontjuk gyakran real:ciós ideológián ala- -* d^dividualizmus, anyagiasság, idealizmus, stb./. ■ ^öbbsoguknel nom^tudatos ellensegés propagandáról van szó, sót §faíxInva :Ttjllll0,"alt Problémák megoldását gondolják előmozdítani, a xiátaiok viszont nem veszik eszre a hamis J:iindulópontot. A fiatalok kozott is találhatók vallásos világnézetiek, a vallások szertartásaihoz ragaszkodónk ritkák. KéMny évvel ezelőtt nagy probléma volt a kozmopolitizmus, A nyugat calböcsülesc ma is tapasztalható /magasabb az életszínvonal, hason!6 embereknek kocsikuk van és szép lakása, nálunk nehéz külföldre utazni, stb./, do sokkal kisebb mértékben. Ezt elősegítettek: SZU utoboi evekben élért tudományos és műszaki eredményei, a hazai elet színvonal, emelkedése, a nemzetközi helyzet eseményei, a nyugati életről szerzőire személyes benyomások /utazásokon• és disszidáltakon keresztül/ e,j a reális felvilágosító munkánké w • ' w * l— — —-2------------------------------__J,