Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1961-01-19
- 11 -196o. év folyamán népi ellenőri munkával megbíztuk, de időközben vagy azért, mert mái: vállalathoz ment dolgozni., vagy azért mert politikai-erkolosi okok miatt nem kívántuk foglalkoztatni 1$ főt töröltünk, akik loo munkanapot töltöttek el vizsgálattal* A félévi statisztikához viszonyítva 12 fővel csökkent a munkás népi ellenőrök száma. Ez adminisztratív kérdésnek tekintendő, mivel a korábbi elvek ezerin mi a termelőmunkából nyugdíjba ment népi ellenőröket munkásokként tartottuk nyilván* Az uj elvek alapján már nyugdíjasként vettük be^a. stat3;3^:Ll'ab5l Ez évben a közvetlen termelő munkában dolgozó népi ellenőrök számát 5o %-?al kiváixjuk emelni* Népi ellenőreink munkájának erkölcsi elismeréseként több esetben adtunk kerületi NEB. elismerő levelet, illetve javaslatunkra a KNEB. elnöke, vagy elnökhelyettese levélben dicsérte meg az általunk felterjesztett népi ellenőrt jó munkájáért. A társadalmi munka megbecsüléset, ertekeleset szolgalr-v ta és még nagyobb ösztönzést adott a további tarsa.dalmi munkához, nogy 13 népi ellenőrünket tárgyjutalomban részesítettük a KNEB* által részünkre biztosított anyagi keretből, , t , . * Hasonlóan jó hatást váltott ki, hogy kerületi Bizottságunk egyik legeredményesebben dolgozó tagját a KNEB. 1 hetes külföldi jutalomudulesben részesítette IV. A kerületi NEB* ellenőrző munkája, közreműködése.a feltárt hibák megszüntetésében* Az 1960. évben végzett vizsgálatok kimutatását és értékelését mellékeljük* A KNEB*-tői részünkre kötelezően elrendelt vizsgálati témák és a saját munkatervünkbe felvett vizsgálati témák tartalma jelentős mértekben járul hozzá a népi ellenőrzési munka népszorüsiteschez, mivel e témák találkoztak a dolgozók érdeklődésével, a kerületi PVB. ős a^Tanács vezetőinek véleményé szerint helyesen és eredményesen szolgálták a part politikumának helyi végrehajtását* 1960. évi munkatervünkben 13 KNEB. téma szerepelt, saját vizsgálati feladatainkat illetően pedig 18 téma a terven felüli vizsgalatokkal cs utóvizsgáitokkal együtt. Vizsgálati feladattervünket maradéktalanul toLjositettük. Vizsgálati munkatervünk, túl zsúfolt volt, aiem voltunk képesek megfelelően foglalkozni az eddig bevált helyes módszereink altalanositasaval, a népi ellenőrzés népi jellegének megfelelő erősítésével, kitérjesztesevol. Vizsgálati munkánk színvonala az c.őző évekhez viszonyítva lényegesen emelkedett. , Vizsgálataink közül kiemelkednek} a dolgozók szociális ellátottságának vizsgálata, a szervizek garanciális javításának vizsgálata,, az újítások vizsgálata, a kiskereskedelmi bolhiálózat ^telepítessenek es szakosításának vizsgálata, a helyiipar szolgáltat), mértékutani es javító tavekenysegenek vizsgálata. / ■. (J __ “1