Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1961-11-23

u.j n. gyár dráma kialakítása területen go c g kozuomony oző lépeseket, J kö£ 'piskclai he Ív sót ro az a jolloEiző, hogy itt veidbe ja sikerült r tuljos front áttörés. Ebben az évben felszámoltuk c. vezetők és a tanulóifjúság körében a KISZ zártkörű élcsapat jellegével kap­csolatos szektás nosutokot. Ennek megfelelően a ( taglótosan nőtt* Adataink szerint a szervezettség eléri a 65 ^-ot. A KISZ tagság tavalyi tanulmányi '/elege 5,29, e KISZ vosotósogokont 3,31 /ez általános középiskolái átlag 2,9S volt,/ A bukott KISZ tegokkal való b-szélgetésro a. lccrüloti KISZ VB. határozatot hozott, melyet végre is hajtott, Eredményét óv vógón tudtuk lemérni. A KISZ középiskolai munkájában ;n. agy szerepe van a pedagógus tanács-, adó tanároknak.'Általában e tanácsadók mogbizatlsüknek szívóson­­t őszre1' ••lovat, a. megnövökadott feladatok azonban sok nehézséget okoztak.. Ezen úgy segítettek, hogy alapszcrvónként 1-1 alapszervi tanácsadó tanárt állítanak be, • r'%, A diák KISZ vezetők továbbképzése ebben a tanévbon rendszaroson aogiiidult. Ez-a képzés alapja lehet a középiskolás KISZ szerve­zetek tartalmi munkája megjavításának, : A kulturális munkában is föllendülés tapasztalható. Ezt mutatja az Ifjúsági Mradádák és a különböző tudományos szakkörök lat­­számának .tömeges növekedése. A József Attila Olvasómézgalomra való jelentkezés áriig 196o/Sl-bon 37o, addig jelenleg kb* 2»ooo fő, A sportkörök műnk.íjában még non sikerült elérni, hogy a KISZ _ betöltse vezető szerepűt, Á középiskolai testnevelő tanárok, inkább a minőségi, mint a tömegsportra törekednek. Fő feladatunk a középiskolákban ^ megnövök adott tagle tszamriak megfelelő vezetők biztosítása/ a. tagok konkrét feladatokkal való megbízása, a KI32 tartalmi munkájának szakadatlan erősítőse. Végezetül meg kell állapítanunk, hogy az atheista. növelés terü­letin örvendetesen megnőtt a.z alapsz„rvezetek kozdonényezooo ^ ^ alapján a KISZ esküvők, névadó ünnepségek száma. Az elmúlt felev folyamán tudomásunk szerint mintegy 2o KISZ esküvő és 15 névadó ünnepély volt c, kövületben. .1 KISZ esküvők, névadó ünnepségek fokozottabb elterjed'cet az anyagi alapok hiánya meglehetősen gátolja. IV. • . I • • . ’ Az elmúlt évben KISZ tagságunk politikai érdeklődése jelentősen megnőtt, ‘Ebben kerdősben minden Kit. 1 nositast el kell kerül­­* nünk, miv.íl'a különböző ifjúsági rétegek érdeklődése, hozzá­állása nős és más, Az építőig remi .. fiatalok tiszten! -tusát rendki vilii módon gátolja n ;g Ináig az, hogy .Italéban olie-r. .dot­­tebb vid.őki körny .ne tűk h. .t. .aa .lói Pesten sem tudnak .teljesen, és gyors?an felez .b, dúlni, fiat lók politikai érdeklődése */* .ni 1. — - 1 r ... n

Next

/
Oldalképek
Tartalom