Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1960-03-17
lók^romántikub értelmeit., jellemző, hogy a tanulók izgalma a nevelőire* is átragadt*Több nevelő, szülő ás veterán asgiti ezt a munkát, melynek c céljai kutatással ismerjék meg azokat a herookat, melyek az idősebb elvtársai vívtak a szovjet hadsereggel együtt hazánk felszabadításáért, a fa a izma a megdöntéséé rt« A kisdobosok is bekapcsolódnak ebbe amunkába úgy ,hojy ők is készítenek albumot a igen szép kap sorozatokat hoznak össze awiielsza bauuláöí album'* elká szíté né re# A ^zinysi 9 sz. iskolában a kisdobosoknak k lön ki a újságjuk van "Dobazó**, mely rendszeresen jelenik meg az iskola u törölnek életével foglalkozik, közkedvelt g veraenyrovat és a különböző pályázatokra Való nevezés. A szülői munkaközösség uj szerkezetének egyik fontos feladata a nevelőmu ka eegiteae.lz kétoldalú.A tantestületnek magsa fokú segítséget kell sdn* a h szülők nevelő raunkájához*"izt teszik r» szülői értekezleteken, fogadó órákon, családié tóga tásokon »'.iz az oka annak is, hogy a szülői értekezik teken szívesen vesznek részt a szülők* \ létszám az értekezleteken, hogy hogyan alakul, az nagy mértékben függ a nevelők munkájától. Ahol megér** tik a nevelők a szülőkkel a szülői értekezletek látogatásának fontosságát és számon is kérik a szülők elmaradását, ott, szinte loo ;.-os a szülőit ne jelenése* Az iskolák nevelői és maguk a szülői munkáközösoági vezetők és r^'uk a .szülők azon fáradoznak, hogy munkaközösséggé váljanak és elsősor bán ne csak gazdasági jelentősége legyen munkájuknak* A szülők már igény lik n pedagógiai és politikai előadásokat, habár ez még nem általános,de ■dtltf oboidéáok a tmuM-né v ekbeftgJ zar»pdszeresen tartottak szülők részére ko ott, ahol már n múlt években rendszeresen tartottak a szülők részére komoly előadásokat, mint, pl, e Bajza u.i iskola, ott olyan uj próbálkozáso is mutatkoztak, hogy e&y-egy szülői értekezletet bem a nevelő tart, hane egyes osztályokból a .valllő mondja el a tapasztalatait gyermekén keresett! az lakólóról és erről vita indul. A 8zMKUj9zervezetérek hatása nem pozitív jellegű még, az átformálás ifőszak áben pl.a üzínyei 7, vagy a Katikét? iVlgy ec iskolában, ahol nem hozo még eddig különösebb változást az iskola életében. Pl. a Karikás Frigyes lsk* beszámol arról, hoc, ^Legnagyobb probléma az, hogy hogyan vonják be a szülőket /kb* 4o .-át/ kik az értekezleteken, külön meghívás ellenére sem jelennek meg. így a szülők kötőben végzett ftlvilágositó munka n nagy százalék kimaradás miatt n m éri el azokat a követelményeket, melyeket az .'■''kólák maguk elé tüznek#3ípyes munkaközösségek részéről van törekvés arra uogj ez iskolai munkát segítsék, erre minden iskolában van péde, pl* a Népköztársaság úti iskola, ahol a napközi otthonnak afoglalkoztatásánál is ré sztvesznek• A Szív u.i iskolában club-délutánokat szerveznek, sokat segítenek a tanulók vasárnapi foglalkoztatásába , színház,mozi,múzeumlátogatás, téli szünetben pl. korcsolyázásra kísérik el őket, nem égi' eset ben közön televízió megtekintést is szerveznek#,! nevelők én szülők össze ha golt Jó munkáját nem egyszer elősegíti a nevelők én szil ők baráti találkozója* , ,Anyagi segítés ina már minden iskolánál elmondhatjuk, hogy az iskola rész re legszükségesebb anyagi beszerzés irányul és az összegeket mindénkor célszerűen használják fel* Az oktató-nevelő munka tárgyi feltételeinek biztosítását in elősegítik, pl. padjavitán, dekorálás stb.Igen hasznos az e munka, melyet a szülők családlátogatások, beteg ellenőrzések alkalma val végeznek. A szülői munkaközösségek kommunista aktival mind jobban Hevítenek, hogy a 1 szülői munkaközösség uj szervezetének fdadatnit. a rendelkezések értelmébe végezzék* Lr -------------------------------------Ji r * n