Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.11.a/3)
1989-04-25
r ~i- 3 -társadalmi szervezetek életét. Az ott ténykedő párttagok politikai tevékenységének kérdéseiben állást foglal, illetve határozatot hoz. 1 A politikai intézményrendszer más szervei, szereplői esetében kezdeményezésekkel, ajánlásokkal, állásfoglalásokkal ól. A párt vezető szerepét politikai eszközökkel kívánja érvényesíteni. A tömegek mozgósítása módszerének, eszközének a meggyőzést, a megnyerést tekinti. Célja, hogy a tények, az összefüggések és a feladatok feltárása révén aktív, cselekvő magatartás formálódjon a pártszervek, a párttagság és a lakosság körében. Fontos feladata a lakóterületi politizálás fórumainak, módszereinek kialakítása, illetve átformálása, a munkahelyi, lakóterületi politikai tevékenység közötti kapcsolat megteremtése, szorosabbra fűzése. Munkájáról beszámol felsőbb szerveinek, a kerületi pártértekezletnek, illetve tevékenységéről, ennek irányairól tagjai, tisztségviselői közvetítésével tájékoztatja az alapszervezeteket. Rendszeres, lényegi, aktuális információcserét folytat mind a felsőbb pártszervekkel, mind a hatókörébe tartozó pártszervekkel és -szervezetekkel, ezzel .is hozzájárul a politikai irányvonal kialakításához. A felmerülő kérdésekről, problémákról visszajelzésre kötelezett. 2. A pártbizottság tagjai a kerületi párttagság, a pártszervezetek, illetve az őket képviselő pártértekezlet bizalmából töltik be tisztségüket, tőlük kapják mandátumukat, üogaik és kötelességeik megbízatásuk időtartamára szólnak, mandátumukban egyenlőek. A pártbizottság tagja kiemelkedő munkájával, törvényeinknek és társadalmi normáinknak példásan megfelelő magatartásával, elkötelezett közéleti tevékenységével, pártmunkájával vált méltóvá az őt megválasztó párttagság bizalmára; testületi tagként mindezt folytatnia kell. Részt vesz a pártbizottság szerveinek és tisztségviselőinek megválasztásában. A pártbizottság bármely tisztségébe, testüle-L----—----- i ____________ —w