Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.11.a/3)

1985-06-27

r n kodóképesseggel biztosítani a fő tendenciák érvényesülé­sét, a fő célkitűzések teljesülését, A tervezési munka több szakaszra osztható:- Első szakasza az előzetes elgondolások, koncepciók, főbb ii’ányok és teendők összevetése, Írásba, foglalása.. Ezt megelőzte a várható helyzet és a lehetőségek gondos elemzése. Módszerében, a beszelgetesek sokasaga politi­kai, mozgalmi, állami vezetőkkel, aktivakkal, tanács ta­gokkal, a tanácsi bizottságok elnökeivel, a tanácsi Végrehajtó Bizottsággal. Ennek a munkának az eredményeit terjesztettük most a tisztelt Pártbizottság elé mint elő­zetes tervkoncepciót,- Ezt követi majd a II, félév első hónapjaiban a végleges tervkoncepció eLkészitése, széleskörű politikai, mozgal­mi, társadalmi vitája, konzultálása, és annak a tanácsi testületek által történő elfogadása, jóváhagyása. Ebben az időszakban már megalapozottabban rendelkezésünk­re állnak a szükséges pénzügyi ismeretek, lehetőségek.- Ezt a szakaszt követi a konkrét, a fejlesztéseket a költség­­vetési gazdálkodást magába foglaló, pontos számításokat tartalmazó VII. ötéves terv elkészítése, koordinálása és a tisztelt Pártbizottság elé terjesztése, a Tanács tes­tületi jóváhagyása 1986. május, június körüli időben. Ez a menet. Minden szakaszra érvényes a teljes és szoros együttműködés a fővárosi tervező szervekkel és a változtatás­ra való készség, a rugalmasság fenntartása. A következő szakaszokban csak a fővárosi vegleges tervkoncep­ció és a végleges, a Fővárosi Tanács áltál elfogadott terv i ismeretének birtokában vihetjük saját terveinket döntésthozó testületi ülések elé. L_______2!______=Ji

Next

/
Oldalképek
Tartalom