Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.11.a/3)

1985-01-29

r ~i zottakkal, amely szerint a kádermunka gyakorlatát jobban hozzá kell igazítani a társadalmi, gaz­dasági fejlődés követelményeihez, a szocialista demokratizmus fejlődéséhez. A vezetők tevékenysé­gét a teljesítmények és a magatartás alapján ítéljük meg. Erősítenünk kell a kádermunka nevelő oldalát. Egyetértünk a szakszervezetek, a Hazafias Népfront helyével, szerepével és tevékenységével foglalkozó megállapításokkal. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség munkájáról már néhány kritikai vélemény is elhang­zott. Többen megfogalmazták, úgy érzik, a KISZ befolyása és aktivitása csökkent. A középiskolákban, a főiskolákon és az egyetemeken a KISZ-élet színvonala elmarad a követelményektől. Egyetértünk azokkal a véleményekkel, amelyek az ifjúsági szervezettől élénkebb politikai nevelőmunkát várnak. Helyeseljük annak kiemelését, hogy a párt szervei és szervezetei közvetlenül felelősek az irányításuk alá tartozó KISZ-szervezetek támogatásáért. VII. A PÁRT NEMZETKÖZI TEVÉKENYSÉGE A nemzetközi kommunista és munkásmozgalmat tartjuk a társadalmi haladás meghatározó erejének. Egyetértünk azzal, hogy a pártok önállóan, nemzeti adottságukkal, hagyományukkal és követelményeikkel összhangban alakítsák politikájukat. Ügy ítéljük meg, hogy az elmúlt évek nehe­zebb körülményei és az egyes területeken bekövetkezett visszaesések ellenére a nemzetközi kom­munista és munkásmozgalom politikai befolyása szélesedett. Erősítsük tovább a testvérpártok internacionalista szolidaritását, a szocialista országok kommunista és munkáspártjainak együtt­működését. Egyetértünk azzal az értékeléssel, hogy a kommunista és munkáspártok összefogását nem gyen­gíthetik azok a viták, melyek a szocializmushoz vezető utakról, a már létező, illetve a még csak cél­ként megjelölt szocialista társadalmakról zajlanak. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom összefogásának erősítésében nagyra értékeljük az MSZMP tevékenységét. Helyeseljük, hogy pártunk szorosan együttműködik a Szovjetunió Kom­munista Pártjával. Támogatjuk a kapcsolatépítést a szocialista és szociáldemokrata pártokkal. i _ 11 —. ... l

Next

/
Oldalképek
Tartalom