Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.11.a/3)

1985-01-29

Élénk vitát váltott ki - mind a párttagok, mind a ^párton­­kivüliek körében - a magántulajdon kérdésé* Tiszt ásni kellene végre az állami, a szövetkezeti és a magánszektor versenyfeltételeit. felvetődött az osztályok és rétegek közelítésének kérdése is. Igen nagy siílyt kaptak az életszínvonallal kapcsolatos problémák, a jövedelem-különbségek a társadalomban. Az értelmiséggel kapcsolatban felvetették, hogy egyetértenek az anyagi-erkölcsi megbecsülés fokozásával, azonban azt tapasz­taljál:, hogy ez nem igy történik, mert az utóbbi években az értelmiség nagy része olyan munkakört választott, amely nem szakképzettségének megfelelő, márt másutt többet lehet keres­ni. Sok helyen nem értenek egyet a beruházások visszafogásával, mert az a vélemény, hogy emiatt s következő időszakban nagyobb problémái: fognak keletkezni. A legtöbb észrevétel a szociálpolitikát, az ifjúságpoliti­kát érte. Úgy érzik, az irányelvek nem foglalkozik elég egy­értelműen azzal, hogy az ifjúság családalapitási lehetőségei a jövőben hogyan javulhatnának. Több helyen ágy fogalmaztak, hogy a kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy az embe­rek saját költségeik, jövedelmük, életszínvonaluk terhére old­ják meg lak ás problémáiké t, s ma már minimális százalékra szo­rították vissza a költségvetés segítségével épülő lakásokat. Az if jáség többsége számára ez a kérdés megoldhatatlan gondot jelent. Szeretnék, ha ezzel a kérdéssel a kongresszusi hatá­rozat is foglalkozna. A másik igen érzékeny pont a nyugdijak kérdése* Az a meg­állapítás, hogy a "nyugdíj megérdemelt járandóság" nem elég. Számos helyen felvetették: milyen perspektívája van annak aki elmegy nyugdíjba és látja, hogy saját nyugdijának reál­értéke évről évre csökken. Igénylik, hogy ez a kérdés az irányelvekben megfogannasóttoktól valamelyest eltérjen, még­pedig ágy, hogy "a kis nyugdijak reálértékének megtartása" helyett "a nyugdíj reálértékének szintentartáso és az alacsony nyugdijak lehetőség szerinti korrigálása." A^párttagság egyöntetűen igényli a demokratikus elemek to­vábbi erősítését, véleményül: kikérését minden nagyobb hord­erejű kérdés előtt. Főként pedagógus pártszervezetek taggyűlésein vetették fel azt a gondot, hogy az ifjáság nemigen fordul; a párt felé. Elhangzottak olyan javaslatok, hogy indítsunk vitát a KISS-szol közösen, hogy mi lenne'a módja az ifjáság közeledésének a párt felé. Szinte mindenütt kritikai észrevételeket kapott a tagdij­­kérdés.- 3 -L_ -----_j

Next

/
Oldalképek
Tartalom