Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.11.a/3)
1984-05-03
r n- 5 -Gönczi et. /a Betonútépítő Y. SZB-titkára/ Köszöni ö megtiszteltetést, hogy részt vehet a pártbizottság ülésén. A feladattervet igen jónak tartja, nem is kiván az abban foglaltakhoz hozzászólni, csupán néhány vállalati tapasztalatot kiván megemlíteni. Kb. 20 vállalat van az országban - köztük a Betonútépitő Y. is -, amely lehetőséget kapott ahhoz, hogy kísérleti jövedelemszabályozási rendszerben dolgozhassák. Ez azt jelenti, hogy^több^éves gazdasági tevékenység alapján, előlegez - ve a korábbi években is megkapott bizalmat, fokozták a vállalati önállóságot. Ez az önállóság természetesen sokkal felelősségteljesebb, eredményesebb munkát követel meg a helyi párt- és szakszervezeti vezetőktől is, és mindenekelőtt összehangolt, együttes tevékenységet. 1Tem kis erőfeszítést jelentett a PB és q Szakszervezeti Bizottság számára ennek a kísérleti jövedelemszabályozási rendszernek a megismertetése, alkalmazásának elfogadtatása a vállalat kollektívájával. Ez csak úgy válhatott valóra, hogy igyekeztünk mindenütt megértetni, hogy egyet akarunk, közösek a céljaink a népgazdasági érdekekkel összhangban. Ezt a propagandamunkát a pártszervezettel közösen hajtottuk végre. Munkánk eredményessége az 1983. évi teljesítésben már megmutatkozik* Gönczi et. elmondta, hogy náluk is számos ülést együtt tartanak meg a pártbizottsággal. Olyan kérdésekben, mint a munkahelyi demokrácia, a vezetők véleményezése úgy foglaltak állást, hogy ezt mindenekelőtt a vállalati működési és szervezeti szabályzatban kell rögzíteni. A munkahelyi demokrácia kérdésénél igen fontos szem előtt tartani, hogy ebben az irányítási rendszerben a vállalatok önállósága megnövekedett és ezzel együtt kell növekednie a politikai, társadalmi szervek vezetőtestületei felelősségének is. A feladattervet jónak tartja, bizik abban, hogy a munkát ez is előbbre fogja vinni és ismételten köszöni a lehetőséget az ülésen való részvételre. Több hozzászólás nem volt. FeM?. elv társ felkéri Ágoston etnőt, hogy adja meg válaszát az elhangzott hozzászólásokra. „ Áttöri etnőú Megállapítható, hogy a felszólalások alapvetően megerősítették a kerületi pártirányitásról elmondott tapasztalatokat és a feladattervben megfogalmazott célkitűzéseket. Köszöni a felszólalásokat, amelyek a saját tapasztalatokat is felvetve, segítették a többi terület munkáját. Orosz et. észrevételének helyt ad, miszerint pontosítani kell a feladattervben, és az "ágazati szakszervezet" meghatározást kell alkalmazni. l_------------——-i