Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.11.a/3)
1983-11-16
n Saslics et: a VOLÁN Tröszt hosszú éveken keresztül eredményesen működött, megfelelő önállóságot biztosított a vállalatok számára. 1982.1. felében a minisztérium kiadta a tröszt korszerű működésére vonatkozó alapitó határozatát.Az alapitó határozat kiadása után nem sokkal ismételten megkezdődött a minisztérium részéről a tröszt korszerűsítésével való foglalkozás, majd csak 1983.júniusában született meg a Minisztertanács határozata a tröszt megszünteteserol, a Volán Központ létrehozásáról. Azóta a létszámról és a központi szervezeti felépítésről végleges információjuk nincs, a KM még nem döntött ezekben a kérdésekben, pedig 1984.január 1-vel ennek a szervezetnek működnie kell. Zibár et: véleménye szerint nincs jelentős különbség az ipar, ill. a kereskedelmi vállalatok szervezete között. Nehéz a korszerűsítés kérdése is, a személyi problémák miatt. A kockázatvállalásról a következőkben fogalmazta meg véleményét: a jelenlegi körülmények között inkább a centralizmus irányába való elmozdulást erősitik. Gondként vetette fel, hogy az egységeknek teljesítmény szerinti elismerése, a nyereség elosztása, egyéb vállalati feladatok megoldása miatt nem lehetséges. A vállalat vezetőinek a megtermelt nyereségbő egyéb feladatokat is finanszíroznia kell. A belső ellenőrzésről elmondta, hogy valóban fontos, de a létszámproblémák ezt akadályozzák. Nehéz kérdés,mivel nincsenek szakképzett ellenőrök . A vezetők ellenőrző tevékenységüket a nagyfokú leterhelés miatt kevésbé tudják ellátni, A kerületi pártbizottság egyetértett a szóbeli tájékoztatóban elhangzott megállapításokkal.Megbízta a Gzdaságpolitikai Munkabizottságot, hogy az az 1984-85-ös években folytassa tovább a vállalati irányítás fejlesztésével való foglalkozást. Ösztönözze a pártszervezeteket az e témával való nagyobb törődésre. t--—--_i- 3 -