Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.11.a/3)
1982-11-23
1 ■ 1 ■ I 1 -------------— r n A fiatalok tudatformálása, ideológiai-politikai nevelése a KISZ hivatásából adódó egyik legfontosabb tennivalónk,, Kerületi küldöttgyűlésünk elsőrendű feladatunkká tette eszmei-politikai nevelőmunkánk erősítését. Gazdasági-politikai helyzetünk belső tényezői és az ezt befolyásoló nemzetközi hatások egyre nagyobb felkészültséget követelnek a köztük eligazodni akaró, nemegyszer dönteni kényszerülő fiataloktól. Politikai nevelőmunkánk egyik fontos részét tehát a felkészültség növelése jelenti. További fontos feladatunk a KlSZ-szervezet-tségének és tömegbefolyásának növelése, a tagság tudatának, erkölcsi arculatának formálása, érzelmi kötődésének erősitése. Ennek során kerületünk összetételének megfelelően fiataljaink három rétegével foglalkoztunk kiemelten; nem elhanyagolva természetesen az ifjúság többi rétegét sem:- A munkásfiatalsággal - és a velük szoros kapcsolatban dolgozó fiatal műszaki értelmiséggel - mely jelentős gazdasági-politikai szerepet tölt be társadalmunkban.- A középiskolás és szakmunkástanulókkal, akiknek az ifjúságon belüli létszámaránya jelentősen megnövekedett, a diákélet hatókörre kiterjedt, Ami ma a diákság körében tapasztalható, az valamilyen formában hamarosan jelen lesz a különböző munkahelyeken.- A fiatal művészekkel, akik az alkotó értelmiségen belül is elkülöníthető társadalmi csoportot alkotnak. Tevékenységüket sajátos tényezők /pl. tehetség, ihlet, készségek stb./ befolyásolják. ■ L_ '------_),