Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.11.a/3)

1978-05-09

I— I - 15 -Az eurókommunizmueról éa e maoizmusról már volt szó, Ezek szintén kiélezik az ideológiai harcot. Ezért szűk­­ség van „ennek hangsúlyozására, hogy ml a kultúra és az Ideológia területén a marxizmus-leninizmus alapján állunk, amit nem dog­matikusan fogjuk fel, hanem az élő marxizmus-leninizmust. amely megfelelően igazodik és figyelembe veszi a reális veló­•ajáéLPÍ. ** hisz arra,.jüogy_j^jéletbeii hogy kell a marxizmust alkalmazni, éppen lenln a legjobb példa. A másik kérdés a hazafiasság, internacionalizmus. Határozottan szembeszálluhk minden nacionalista törekvéssel. A párt visszautasítja bárki részéről azt az igényt, hogy a magyarság sorskérdésének szószólója legyen. Senki nem kért fel egyetlen irót, vagy művészt sem, hogy a határainkon túl élő magyarok érdekeit képviselje. - Kétségtelenül társadalmi életünk egyik fontos kérdéséről van szó, melynek megoldásának egyetlen útja van, mégpedig az, hogy a marxista-leninista nem­zetiségi politika valósuljon meg. E tekintetben még a szoci­alista országok között is vannak különbségek a gyakorlati megvalósi tásben. — Ha figyelmünket arra fordítanánk, hogy ezeket a különb­ségeket vizsgáljuk, vagy nyilten bíráljuk, az nem vezetne ered­ményre . — A nemzetiségi kérdésnek az igazi megoldása a szocialis­ta országokban, a szocializmus építésének előrehaladása. A M£ben felmerülő nézeteltérések tisztázására ott vannak a Tzo­­>£lali3t^qra^áfi0k_£árt- és kormány vezetői, akik­■:^kjen aMrdésekben eszmecjérét . f olytatni és a véleményüket kifejteni.-Szükséges e témában s párttagság jobb informálása és a felmerülő kérdések elvi alapon való megvitatása. Szük­séges továbbá különösen a tornán értelmiségnek a jobb politikai informálása és a körükben felmerülő téves, antimarxista fel­fogások tisztázása. I__ . I * •______.__________.__,_____^__________________________________________________,________________— ■ - m___

Next

/
Oldalképek
Tartalom