Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.11.a/3)

1977-05-19

Fehéret, megköszöni a hozzászólásokat, néhány szóval reagál _ azokraí mQ^d k^rl e pártbizottságot, hogy az anyagot és a feladattervet fogadja el. Ágoston etnőt Kedves Elvtársak ! Az ideológiai munka egy részét képezi a párt-propagandamunka. Feladata, hogy a XI. kongresszus követelményeinek színvonalára emelje a párttagság felkészültségét. Úgy gondolom a mi PB-ülésünk­­nek is az a célja, hogy ehhez hozzájáruljunk. A felszólalások sokoldalúan, szinvonalasan segítettek ebben. Én javasolom, hogy figyelembe véve az elhangzott javaslatokat, a feladattervet módosítás nélkül fogadja el a pártbizottság* hiszen a javaslatok, észrevételek, ha más megfogalmazásban is, de szerepel­nek a feladattervben. Azt azonban a magam részéről is jónak tarta­nám - és határozzunk is ügy, hogy az itt elhangzott felszóla­lásokban említettekre térjünk ki egy ösxztitkári értekezleten. Békési elvtárenőt arra szeretném megkérni, hogy erőteljesen kép­viselje a tankönyvek átdolgozásával, módosításával kapcsolatos gondokat, észrevételeket. Javasolom, hogy a pártbizottság köszönje meg a kerületi oktatási tanácsnak és a szak/csoportvezetőknek áldozatos munkáját, a párt­­propagandamunkában kifejtett tevékenységüket. Kérem az elvtársakat a határozat-hozatalra. A kerületi pártbizottság /egy ellenszavazattal/ el­fogadta a napirendhez előterjesztett Írásos anyagot és a feladattervet. Egyetértett a pártbizottság Ágoston etnő javaslatával és köszönetét, elismerését fejezi ki a z oktatási tanácsnak, a szakesoportvezetőknek a párt­propagandamunkában kifejtett tevékenységükért. Ágoston etnő ezután megköszöni a meghívott szakcsoportvezetők meg­jelenését és a PB folytatja munkáját. 2. napirendi pont: Tájékoztató az 1976. évi tagfelvétel alaku­lásáról. /Szóbeli napirend/ Ágoston etnő megtartja a tájékoztatót. Ezután javasolja a pártbizottságnak, hogy erősítse meg a kér. PVB határozatát, mely szerint ebben az évben nagyobb számban vegyünk fel párttagokat, de ezek 50 $-a a munkások köréből kerüljön ki. Javasolja a PVB, hogy szorgalmazni kell a művészek felvételét is. Igen fontos a pedagógus terület erősítése is párttagok­kal. Szorgalmazni kell az egészségügyi dolgozók fel­vételét is, a külkereskedelemben dolgozók felvételét, 1____?_____r ** V ...» . .... __ .. V_____________________.____ _____________._____________ — ■ B__

Next

/
Oldalképek
Tartalom