Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.11.a/3)
1977-03-25
r n A Tiá-téuitési munka kapcsán ismét felvetődött, hogy az alkalmazotti áilománvhól felvételüket kérők, akik bár a pártépitési tervekben hosszúidé éta szerepelnek, jól felkészítettek, lassan kerülhetnek Ki^íétszámú pártszervezeteknél elhangzott /KISOSZ, OTP, Állami Biztositó/ hogy a kerületi pártbizottság nagyobb leheto3eget biztosítson a tagfelvételre, mert a párttagok nagy százaléka 2-3 even belül nyugdíjba megy. a * pq^.mei-ideológiai munkánál változatlanul a szervezett oktatás statlsztikai^l'akulásáró'r’szoltak, számszerüségében noveltvo reszvetélről adtak számot. Ezzel összefüggésben^említettek meg a politi kai kiadványok terjesztésében elért eredményeket. maeasabb OKbb pártszervezetben megemlítettek, hogy nőnek az fények a magasa fokú képzés iránt, de a kerületi pártbizottság ezt flelé• közéniskola, esti egyetem, szakosító stb./ wionoue a rendőrségi pártszervezetnél szorgalmazták, hogy több elvtars tanu-^ lását kellene lehetővé tenni, mivel ezen a területen a politikai íel készültség nagyon fontos. Nem foglalkoztak a pártszervezetek azzal, hogy résztvevők az elméleti kérdéseket milyen mélységig dolgoztak fel, megértették-e azokat, maradtak-e tisztazatlan tételek es a napi p litikai eseményeknél hogyan hasznosítsak a tanultakat. Általában szi^szavú Hat bel- és külpolitikájáról a .vélemény, keveset politizál a tagság. Hem elemezték, hogy milyen antimarxista nezetek vetődnek fel. a +nmpp"nolitikai munka kapcsán valamennyi pártszervezetnél ^tagsag rés zéró?"az alapősáFbT rendszeresebb tájékoztatás igényé vetődött fel. Foglalkoztak a belső információ megjavításával.^Ugyanakkor a pártszervezetek többet várnak a kerületi pártbizottságtól, hogy a felvetett kérdések válasz nélkül ne maradjanak. Az ármozgás, nemzetközi problémák kérdésében gyorsabb tájékoztatást igényelnek. Valamennyi pártszervezetben foglalkoztak a pártfeggelem Megállapították, hogy az egyéni beszelgetesek jelentősen hozzájárulták a fegyelem fokozásához. A fegyelem általános javulása mellett a beszámolókból és a vitákból is kicsengett, hogy a pártnormák, a jogok es kötelességek, ha^egyformán é^énfesek is minden párttagra, a gyakorlatban ez nem varosul a^úHagók javaslatánál a gártmegbisatások^teljesitése az egyik mérce, a régebbi párttagok munkájának megitelesenel sokszor a partmunka végzése nem ennyire szigorú követelmény. , , > . Néha elnézőbbek a párttagok viselkedésében mutatkozó hiányosságoknál is. Nem Ítélik el mindig a munkafegyelem rontokat, italozókat, társadalmi tulajdon ellen vétőket. „+ennr„o vaw Előfordul, hogy a gazdasági vezetőknek nagyin bátortalanul^ vagy egyáltalán nem teszik szóvá, ha vezetői munkájuk sérti a part tor' vényeit. Bizonyos szakmákban nem Ítélik el a párttagokat a borravaló igénylése és elfogadása miatt. E jelenségekunögott helytelen szemlelet húzódik meg, melynek megszüntetéséért jobban kell küzdeni a partszervezeteknek. Ezt fejezi ki a tagságban meglévő az a komoly igény, hogy a pártfegyelmet tovább kell erősíteni. a J\------I * * ■ .. ... _ .__ ‘.i____.__________._._______________________. . . ■_______________— ■ *__