Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.11.a/3)
1975-01-13
r tmmrnmmmm■ - 70 -Nóra ^hoznak na már határozatot a szakszervezet munkájára. ui Pár tirányitágs újabb és ogyrc szélesebb körben alkalmazott módja, hogy kérik a szakszervezetek véleményét és bevonjak őket a helyi politikai feladatok kidolgozásába és Végrehajtásába. n szakszervezetek jelzéseire figyelnek és igénylik a szervezett dolgozók javaslatait. A gazdasági vezetők ég a szakszervezeti testületek közötti politikai jellegű vitás kérdésekben ma már gyakran állásfoglalnak a pártszervezetek. Segitették az érdekvédelmi tevékenység helyes felfogásának kialakítását, amit ma mar a szakszervezetek nagyrésze megfelelően végez. Ezt mutatja a kollektív szerződések kidolgozása éo ellenőrzése, a nők és ifjúság érdekében készített közös intézkedési tervek, a 44 órás munkahét bevezetésének előkészítése, az üzemi demokrácia fórumainak működtetése, az íijusagi parlamentek támogatása. Több figyelmet fordítanak a szakszervezet mozgósító, nevelő munkájának fejlesztésére, elsősorban a politikai oktatás segítésére, A szakszervezetek igy egyre inkább a kádernevelés és párttag utánpótlás bázisaivá válnak. a fejlődés mellett továbbra in gond v. szakszervezetek kettős feladatának megfelelő érvényesítése, üehezséget jelent a párt és szakszervezet eltérő szervezeti felépítése, ami a kerületben nagyon szembetűnő. . szakszervezetek belső életének, a szakszervezeti demokráciának fejlődése már kevésbé eredményes es erre a pártszervezetek sem íordítottak kellő gondot. A párttagok ogyrészo, de helyenként a pártvozotőség sem ismeri a felső ab szakszervezeti határozatokat, s* a szakszervezeti feladatok egy részét a szövetkezetekben az un. szövetkezeti bizottságok látják el. Tevékenységükre a merüléti partbizottság eddig kevés gondot íordított. Teljesen önállóan, a szövetkezeti közgyűlés ellenőrzése mellett dolgoz- AO.. FŐ feladatuknak az érdekvédőlmot tekintették, a politikai munkában nem meghatározóak. Szükséges, hogy a kerületi pártbizottság a jövőben figyelemmel kisérje munkájukat, esetenként . J4 i— — i l * ■ . ... :__ _ t,...................................................... ■■■■■• - - - -----