Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.11.a/3)

1973-05-25

- 7 -a Hazafias Népfront/ és ogy tanácstagjalöltségről történő le­mondást bíráltak el /35» választókerületből az egyik jelölt, Sólyom Jenő - bár a jelölőgyülésen elfogadta a jelölést ké­sőbb írásban erről lemondott/. TISZTELT PÁRTBIZOTTSÁG! Az elmúlt 4 hónap választási munkáját értékelve megállapíthat­juk, hogy politikai és szervezési előkészítése jó volt. A mun­kában résztvevők értették feladatukat, az irányító munka és a végrehajtás sokkal eredményesebb volt, mint az előző választá­sok során. A munka értékelésénél nem kerülheti el figyelmünket, hogy a legközelebbi alkalommal szervezettebbé kell tenni a ta­nácstagjelöltek kiválasztását, sokkal szélesebb körben kell kutatnunk új jelöltek után, e munkában nem szabad magára hagy­ni a pártkörzeteket. Gondoskodni kell a párt politikájának ma­radéktalan érvényesítéséről. A kerület összetételének a tanács­ban is tükröződni kell. Nagyobb gondot kell fordítani a jelölő­­gyűlések előadóinak, elnökeinek kiválasztására. Bátrabban kell megbízni fiatalokat ezzel a feladattal. A jelölőgyülosek részt­vevőinek összetételét is javítani kellene. Biztosítani kell minél több középkorú, illetve fiatal bevonását a Szavazatszedő Bizottságokba.is. Újra felül kell vizsgálni a szavazóhelyisé­geket, jobb körülményeket kell egyes szavazóhelyiségekben ez­által biztosítani. Budapest, 1975* május 1 lj>. Előadó; dr Füredi László tanácselnök Mellékletek: 1. / Tanácstagok statisztikai összesítő táblázata 2. / A Végrehajtó Bizottság névsora 3. / A fővárosi tanácstagok névsora 4. / A tanácsi bizottságok névsora ______— - f L * *•_____________________v-_______________________________________________________________________________— ■ - "___ r — i

Next

/
Oldalképek
Tartalom