Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.11.a/3)

1972-06-09

r n- 2 -♦ T’1 /_ kerületi Tatáos VB - a jelentés ás « ülésen elhangzott bózzászólások alapján - tárgyalja cég ás rögzítse konkrét határozatokba a tanáos szakigazgatási szerzőinek ezzel kapcsolatos tennivalóit. Ennek során fordítsanak fokozott í*isy®q. következőkre. X./ Az idős korosztály nagy szárja és a aegfololo ogészsot_,­­ügyi intézmények /szociális otthon, utókezelő kórház stb./ hiánya paranosolóan megköveteli a házi betegel­látás fejlesztését. Záros határidőn belül meg kell terenteni annak a feltételeit, hogy minden körzeti or­vos nollett ápolónő dolgozzon. 2. / Az egészségügyi ellátást úgy kell fejleszteni, hogy az a megfelelő szakrondelésekkel biztosítani tudja az ic.Ss korral Járó /.ziv-r ér-, ideg- és r.ozgásszervi/ beteg­­ségokbon szenvedők jobb ellátását. 3. / Javítani kell az idős emberek foglalkoztatási lehetősé­gein. Szaporítani kell az öregek napköziotthonainak száját. Elsőként a kerület Bajcsy Zs. ut felé eső rósz » koll uj napközit létesíteni. h./ L körzeti párthelyiségekben - megfelelő programmal - ^ * klubhelyiségeket kell kialakítani az öregek részére. L Tanáos nyújtson segítséget a helyiségek klubszerű berendezéséhez, és működtetéséhez. 5 / Részletesen felül keli vizsgálni a nemzetgondozottak helyzetét, különös tekintettel az egyedül élőkre. Igény esetén meg kell oldani a társbérletben lakók önálló el­helyezését. .A-----------------­­_J

Next

/
Oldalképek
Tartalom