Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.11.a/3)
1971-11-05
r n- 21 -A kiskereskedelmi vállalatok árrésbevétele valamivel nagyobb mint a forgalomnövekedés üteme, amelyből árstabilitásra lehet következtetni. Minden kereskedelmi vállalatra jellemző, hogy a költségráfordítás nagyobb mértékben nő, mint a forgalom vagy árrésbevétel. Ez a közgazdasági szabályozók eredménye, amelyek növelték a kereskedelmi vállalatok költségterveit pl. kamatláb emelés, adóalap kiszélesités, Az általános megállapitás mellett azonban néhány kedvezőtlen jelenségre is utalni kell. így pl. a Röviköt lo /°-kal alacsonyabb forgalmat, közel két^ szeres költséggel bonyolított le. A Ravill 4 $-os forgalomemelkedés mellett 5o %-kal nagyobb költséggel dolgozott. Költségcsökkentést a bázishoz viszonyítva kizárólag a KAV és a KÖZÉRT ért el. A nagykereskedelmi vállalatok eredménye a bázishoz viszonyítva 4o io-kai csökkent. Egyedül a MííílRT tudta a bázishoz viszonyított eredményét növelni. A Termelőeszközkereskedelmi vállalatok/lEK/eredménye lo #-> al nőtt, mig a kiskereskedelmi vállalatoknál csökkent az eredmény, kivétel a KÖZÉRT Vállalat. összességében az eredmény alakulásából olyan következtetések vonhatók le, hogy a Közgazdasági szabályozók módosítása egyenes irányban hatott az eredmény csökkenésére. I A nagykereskedelmi és TEK vállalatok zárókészlete 2o $-ot ' meghaladó mértékben nőtt, mig a kiskereskedelmi vállalatoknál v azonos szinten mozog., A készlet alakulásából és a készlete■ zési idő megnövekedéséből következik, hogy a forgási sebesség romlott, ez a nagykereskedelmi vállalatoknál igen jelens. tős, mert 7o-ről loo napra nőtt. A foglalkoztatottak száma nagykereskedelmi vállalatoknál nagyobb mértékben nőtt, mint ****** a forgalom,igy gyakorlatilag termelékenység romlás következett be. Ez érvényes a Csepel, Ravill ás a Röviköt Vállalatokra. Kedvezőbb a helyzet a TEK vállalatoknál ahol a forgalomnövekedésnek 5o $-át termelékenységgel fedezték, de — ----------------------------— — ii —,—" w vi i L =