Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.11.a/3)

1967-09-12

r - i- 6 -? / a Központi Bizottság a munkásosztály körében végzett vizsgalat tapasz­­' Ía“-St összcííoglaló teljes tájékozató jelentést a párt-, állami es /.az­­dasági vezetők rendelkezésére bocsátja azzal, hogy az abban foglalt tá­jékoztató anyagot és felmerült kérdéseket kötelesek munkájuk végzésé köz­ben folyamatosan figyelembe venni, a megoldást kiváno ügyökben intéz o­désoket tenni, 3./ A Központi Bizottság utasította az Agltációs és Propaganda °sztályt, hogy a vizssálat során jelentkező nézeteket a pártagitacioban megválaszolja, mégpedig úgy, ho*ry a helyes véleményeket meg kell erositeni es terjeszte­ni kell. Az önmagában helyes, de megoldásra még nemzett kérdéseket eb­ben a megvilágításban kell tárgyalni, a helytelen nézetéiről nyíltan meg kell mondani, hogy helytelenek; türelmesen magyarázva helytelenségük mi­benlétét, 4 / A Központi Bizottság elismerését fejezte ki mindazon pártmunkásoknak, akik részt vettek az adatgyűjtésben ás vizsgalatban, köszönetét nond minadazon pártonlcivüli munkásoknak, akik a vizsgalat ^raenotebon adatköz­lésükkel és véleményük őszinte, bizálomteljes közlésével segítettek a pártnak a helyset jó felismer -sehez, 5 / A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának a munkásosztaly­lyal kapcsolatos egyes feladatokról szóló határozata végrehajtásának ál­lását a Központi Bizottság egy év múlva ismét napirendre tűzi sa végre­hajtását megvizsgálj ui­/Megjelent : A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai ás dokumentumai 1956-1962/ , » 1‘ Budapest, 1968, julius 19* 1______g-----------I ___^____________________________________________________________ T ■__-----— — V------- - V---­­”

Next

/
Oldalképek
Tartalom