Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Ideiglenes Intéző Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.11.a/2)
1957-04-25
r - n hogy ez ne altassa el az elvtársak éberségét, mert nyilvánvaló, hogy a pártvezetőség és a vállalati igazgató elvtárs közti ellentétek szitásában megtalálhatók az ellenség kezeld Kézzelfogható tény, hogy a vállalatnál szépezámban "dolgoznak** osztály idegen elemek, akik, ha az adott időben "óvatosak" voltak, még korainak látva az időt a nyilt fellépésre, - akkor sem voltak, s ma sem lettek azelid bárányok, akiknek ne kéne állandóan a körmükre nézni# a, intézőbizottság az előbbi megállapításokból kiindulva a kfr; vetkezőket határozta; ^ 1,/ A Betonutépitő Vállalatnál biztosítani kell a proletárdiktatúra alapjait# A vezető posztokról el kell távolítani az osztályidegen és az ellenforradalmi időszakban a párt és a népi hatalom ellen fellépett elemeket. Ennek érdekében az igazgató elvtárs a pártvezetőségre támaszkodva, a személyzeti osztály és az lizem Szakszervezeti bizottsága elnökének bevonásával egy héten belül tegyen Írásos javaslatot az eltávolításra kerülő és a helyükre beállítandó személyekre# 2#/ A pártvezetőségnek biztosítani kell a tevékeny pártáiét kialakítás sához szükséges szervezeti alapokat, a pártcsoport-bizalmi megválasztásán keresztül. Ki kell dolgoznia és a taggyűléssel kell elfogadtatnia az alapszerv egyrészt rövldebb, másrészt hosszabb időre szóló munkatervét# A tervben fő helyet kell kapjont Milyen módszerekkel akarják biztosítani az alapszerv valamennyi kommunistájának pártmegbizatását, pártmunkáját? Mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy az eddig, főként , a párttagok közti véleménycsere, agitáció kiszélesedjék a pártonklvüliekre, s az nagyobb és gazdaságosabb termelési eredményekben, s a pártépítésben realizálódjék? A végrehajtásról az alapszerv pártazervezője és a párttitkár elvtársak egy tyónap múlva az Intézőbizottság párt ób Tömegszervezeti osztályán beszámolnak, ,/• ___•< % « . m -_______________x_____.. - .................. ■ ....... - — __