Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.11.a/1)

1985-02-16/1

* TM| Van miről beszélni, az előbbre vivő szocializmusról. Egyetértek abban, hogy a marxizmus-leninizmus szellemében az eszmei miihe­lyeknek nagyobb a felelőssége ha valaha volt, akkor most a leg­nagyobb. Sokan mondják, hogy sok a tennivaló. A szellemi és egyéb humán műveltséggel is kell foglalkozni. Ez mind szolgálja azt az ügyet, amiért ember az ember, amiért a szocialista társadalom többet akar nyújtani. Nagyon nehéz időket élünk. Ezért elő kell venni azt a képességet, hogy több időt kell szentelni lenn is, középen is, fenn is a társadalmi összeüfgés vizsgálatával, job­ban szemügyre kell vennünk azt, amiről többen beszélnek. Ezek olyan összefüggések, hogy erre többet kell adni. Egyetértek Önökkel és ez a Központi Bizottság álláspontja, hogy a készülő­ben lévő határozatot, javaslatot vagy irányelvet bocsássuk a tö­megek elé. Adjuk a kommunisták felé, adjuk a műhelyek felé, a társadalmi és tömegszervezetek felé, véleményezzék, javasoljanak és velük együtt vállaljuk a felelősséget. Az elmúlt évtizedekben, pl. az hatvanas évek elején, ötvenes évek végén ennek nagyobb gyakor­lata volt. Bölcsebbek leszünk, ha figyelembe vesszük a véleménye­ket. A szocialista demokrácia erősitése mindenfajta demokrácia erősitését jelenti minden területen, ahol emberek élnek, dolgoz­nak. Távolról sem merítettünk ki azonban mindent. A felelősség min­den réteg számára adott, de nem egyforma súllyal. Célirányosan olyan napirendet tüzünk magunk álé, amely az adott időben a legfonto­sabb, amelyre az elvi döntések után minden vezetőt, minden kommu_ nistát kötelezni kell azok maradéktalan végrehajtására. Hazánkban elburjánzott a külső okok keresése, a másokra való mutogatás, nem pedig a saját felelősség megállapítá;a. Személy szerint hőbbet kell tenni ezért a politikáért, a testületek mellett a személyek­nek is dolgozni, no nem mennyiségileg, hanem hatékonyságában töb­bet. Meghallgatva ezt a gazdag vitát eltűnődtem, hogy pozitiv kérdések­kel és kevésbé pozitiv kérdésekkel találkoztam. Gyakran teszik vetik fel, hogy az eredményekről kevesebbet szólunk Ilost, amikor a Központi Bizottság közre adja az elmúlt öt év fejlődését, minden nehézségünk ellenére olyan mutatókkal léptünk előre, amel:/-et sok ország irigyelhetne. Gondolom, hogy a végső számvetés és a kong­l„~........~ I __t V":_■ _________________' ■ - ■ ■ - ■ .........- 118

Next

/
Oldalképek
Tartalom