Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.10.a/11)

1981

-7-azonban - s ez korántsem elszigetelt jelenség - nz agitációs munka lényegében a funkcionáriusokra szükül, a fiatal értel­miségiek /pl. mérnökök/ nem veszik ki belőle részUket, s meg a párttagok sem tekintik ezt feltétlen kötelességüknek. A Mogürtiiól a pártvezetőség úgy készítette fel a tagsá­got az agitációra, hogy egyénileg beszélgetett velük az MSZMP XII. kongresszusnak gazdaságpolitikai határozatairól. Abból indult ki, hogy a gyorsan változó körülmények között fokozott ^ hangsúlyt kap az egyéni meggyőzés, amelyben mindenki tudasa, egyénisége, vitakészsége szerint vesz részt. Egyébként az egyéni agitáció az a forma, amely a legkevésbé ellenőrizhető és legtöbb benne a formalizmus. Van ahol a politikai munka keretébe sorolják a társasági /akár kocsmai/ egyuttlotet, van, ahol szóvátették, hogy egyes párttagok másként nyílva­­: nulnak meg a fórumokon és megint másként a folyósokon, a munka­padok mellett. A Tannimpexnél a pártagok nem léptek fel aa un. "jólinformáltak" közhangulatot rontó híreszteléseivel esőmben pl. az áremeléseknél. Ehhez hozzájárult az is, hogy maguk sem voltak tájékozottak a várható intézkedésekről. Ez szinte min­den pártszervezetnél visszatérő probléma. Több helyen szóvá tették, hogy a munkafegyelem megszilárdítása érdekében ritkán emelnek szót a párttagok. Pedig a példamutatással párosuló egyéni meggyőzés a leghatásosabb és a legtartósabb agitáció, 4. Az agitáció eszköztárába kell sorolni az üzemi lapokat, a vállalati tájékoztatókat. Népszerű például a Medimpex agi­tációs bizottságának időszakos kiadványa, amely többször fog­lalkozott ilyen jellegű témákkal. Módot adott a VI. ötéves terv koncepciójának széleskörű megvitatására, az uj prémium­rendszer nagy vitát kiváltó kidolgozására. A Ssakiparjfcunkas l — rM X 3a a \ _ _____________. - _________ ■ . - .. -_ "___ ,— - -— í ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom