Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.10.a/10)
1982
r ~i 12 Összegezve; Az 1981. évi beszámoló taggyűléseket a pártszervezetek körültekintően készítették elő, szervezték meg. A beszámolók értékelték a pártmunka fő területein végzett éves alapszervezeti tevekenyseget, a.' partvezetosegek munkáját. A taggyűlésen a párttagság 81 föa vett részt es a vitában a jelenlévők 24,4 föa nyilvánította véleményét, tette meg „javaslatait. Az irányitó pártszerv értékelését a pártszervezetek elfogadták, javaslataikat a következő év feladatai közé besorolták. Az ezévi taggyűlések többségükben azt mutatták, hogy a pártszervezetek' érzik és jól itelik meg hazank politikai - társadalmi és gazdasági helyzetét, egyre inkább megtalálják feladataikat a XII. Pártkongresszus határozatainak helyi megvalósításában. Változatlanul gondot jelent a párttagság egy részének felkészületlensége, az elavult ismeretek tudati hatása, és az érdekek megfelelő összehangolásaföproblematikája. A határozatok jól tükrözik - hogy a fejlett szocialista társadalom építésének általános törvényszerűségeit, a történeti szemlélet alakítását, a gazdaságpolitikai tudatformáló, agitációs munka fejlesztését a pártmunka előterébe kell állítani. Erősíteni szükséges a pártszervezetek tömegkapcsolatait, a 1 helyi közéletben a kommunisták befolyásának növelését. Az összevont és alapszervezeti, beszámoló taggyűlések nyilt / elvtársi légkörben, fegyelmezetten zajlottak le. A £ HM * , _ - ^_____ I