Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.10.a/10)

1979

r n $- 7 -♦ kialakult helyzet a termelékenység és hatékonyság javítását, a gaz­daságosabb termékszerkezet kialakítását allitja eloterbe, s ez - elsősorban a gazdasági területen dolgozó káderekkel szemben - a korábbiaknál lényegesen nagyobb követelményeket támaszt. Ezek a követelmények arra köteleznek, hogy a továbbiakban is ^ tervszerűen és felelősségteDjesen kell foglalkoznunk a káder- es _ személyzeti munkával. Különösen a kádermunkában még meglevő hiá­nyosságok felszámolására kell nagyobb figyelmet fordítani. Továbbra is egyik legfontosabb feladatnak tekintjük, hogy.a veze­tők rendszeresen foglalkozzanak beosztottjaik nevelésével, poli­tikai, emberi fejlődésének elősegítésével. Meg kell követelni az állami-gazdasági területen dolgozó vezetőktől, hogy a kadermun­­kával tervszerűen és folyamatosan foglalkozzanak. A vezetők meg­ítélésénél alapvető szempont legyen az általuk végzett kadermunka. Azokat, akik a kádermunkával nem kielégítően foglalkozunk az eddigieknél következetesebben kell elmarasztalni. A stabilitás érvényesítése mellett, a vezetés hatékonyságának nö­velése érdekében bátrabban kell kezdeményezni az indokolt vezetői cserék végrehajtását. Ezeket elsősorban belső előléptetéssel célszerű megoldani, de jobban kell élni a káder átcsoportosítás lehetőségével ha az színvonalasabb vezetést jelent. A káderek tárgyilagosabb megítélése érdekében tovább kell erősíteni a kádermunka demokratizmusát. A személyi kérdésekben történő bár­minemű állásfoglalást széleskörű információval kell megalapozni. Í&Hla St.sz.8564. fö L —--------------------------------------------------------------------­­__i

Next

/
Oldalképek
Tartalom