Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.10.a/9)

1988-01-13

r n- 4 -A bankoknak a gazdaságirányítási, államigazgatási várakozá­soktól eltérő magatartása elsősorban - bár nem kizáróan arra vezethető vissza, hogy működésüket a felszámolási eljárás keretében óhatatlanul keletkező veszteségek fedeze­tére szolgáló kockázati tartalék nélkül kezdték meg. A tartalékképzésre első ízben az 1987-ben realizált nyereség­ből a mérlegkészítés időszakában lesz mód. Önmagában ez sem garantálja a bankok magatartásának megváltozását, ezért a struktúraátalakítás szempontjából rendkívüli fontossággal bíró felszámolási eljárás ösztönzésére egyéb intézkedések is szükségesek. Az 1988. évi feladatok áttekintésekor abból kell kiindulni, hogy a stabilizációs kibontakozási program realizálása, a bankreform folytatása, az adóreform végrehajtása stb. jelentős feladatokat ró a bankokra, a bankrendszerre is. Számításba kell venni, hogy a jövő évi pénz- és hitelpoliti­ka az ezévihez hasonló, sőt az egyensúlyi követelmények által determináltan az ideinél is szigorúbb monetáris maga­tartást követel meg a jegybanktól. A jegybanki szabályozás Így a részletkérdéseket tekintve nagyobb önállóságot bizto­sit a kereskedelmi bankoknak, a végeredmény /a pénzkibocsátás, a gazdaság likviditása/ szempontjából viszont a szabályozás az ezévinél is nagyobb következetességgel korlátozó jellegű lesz. Ilyen feltételek között a kereskedelmi bankok és a vállalatok kapcsolatában új momentumként szükségszerűen megjelenik egy olyan feszültség lehetősége, amely arra vezet­hető vissza, hogy a pénz a jövőben a vállalati gazdálkodás számára szűkösen rendelkezésre álló erőforrásként a gazdálko­dás kemény korlátjává válik. Növekvő számban adódnak ebből következően olyan helyzetek, amikor a bankok nehez pénzügyi helyzetbe jutott vállalataik gondjait pótlólagos hitelkibo­csátással nem lesznek képesek feloldani, sőt a bankok mint hitelezők saját üzleti érdekeik alapján felszámolási el­járásokat kezdeményeznek. A jegybanki és államigazgatási szabályozás mindenesetre gazdaságpolitikai érdekektől veze­| 103______| _______________ rt._________te___._____.. ..._ —________"__ 11 ■ V fellett to "to -WV - " "to

Next

/
Oldalképek
Tartalom