Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.10.a/9)
1986-10-22
1. Pártszervezetek szerepe a VT választás előkészítésében és lebonyolításában. Az u j vállalatirányításifbrmára történ" átállások előkészítésével a helyi szakszervezeti testületeket bizta meg a Minisztertanács és a SZOT. A munkát felelősségei, szervezetten, a kollektívákkal szorosan együttműködve végezték. Az eredményekhez nagyban hozzájárult az, hogy a külkereskedelmi pártszervezetek is az átállás teljes folyamatában aktivan, politikailag megfelelően vettek részt. Jelent"s segítséget nyújtottak a szakszervezeti testületeknek. A meghatározó fázisoknál azok jellege szerint végeztek konkrét javaslattevő, véleményez* vagy koordináló tevékenységet. A változtatás politikai jelent"ségér*l, az uj forma tartalmáról, a testületek feladatairól, működésűk feltételeirrl a legkülönböz*bb pártfórumokon adtak tájékoztatást a párttagságnak és részt vettek a kollektivák felkészítésében is. Néhány pártszervezet a munka tervszerűsége elősegítésére küta> lön munkaprogramot is készített. /Mogürt, Ferunion, Artex, Elektroimpex/. A politikai előkészít" munka sikerességét segítette, hogy a dolgozó kollektivák többsége egyöntetűen foglalt állást a javasolt uj vállalatirányítási forma mellett, minden más esetben tapasztalhatónál jóval nagyobb arányban és aktivitással vettek részt a küldöttválasztó gyűléseken, számos kiegészítA javaslatot adtak küldötteik megválasztásához. Érezhet* ugyanakkor a külkereskedelmi vállalatnál is, hogy figyelmük előterébe a testületek jogköre került, elhalványodtak a kötelezettségek. Egyes helyeken indokolatlanul nagy hangsúlyt kapott az igazgató személyi kérdése. A helyenként jelentkező feszültebb légkör felodásában a pártszervezetek közreműködése eredményesnek mondható /pártcsoportok aktiv munkája,SZŰ-Fártvez.közös m értékelés stb/. ) t — -**•— ... — - *___ 0 te ■■ V ' - f-------------' ft ft -r i- 2 -