Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.10.a/9)
1984-04-18
r n- 4 -kés export növelésének korlátja, hogy az uj termékeknél vagy import, vagy jó minőségű hazai alapanyagra van szükség. Mindkettőt nehezen tudták beszerezni. A szövetkezeteknek egyre nagyobb'gondot okoz a termeléshez szükséges létszám biztosítása i s. A kerületi nyomdákban az értékesítés fő arányai és irányai az elmúlt években alapvetően nem változtak. Termelésük többsége rendkivül szerteágazó belföldi igény kielégítését szolgálta. A termelési struktúra alakulásában meghatározó szerepe volt a kulturális és politikai igényeknek, az egyes termékek eltérő jövedelmezősége csak kisebb mértékben hatott annak változására. Ebből következik, hogy a termékszerkezet változását elsősorban a technikai - technológiai fejlődés jellemzi egyértelműen. Az alkalmazott technológiában bekövetkezett változások viszont jelentősek. Ez azt jelenti, hogy a termelékenyebb rotációs nyomás terjedt dinamikusan. Ugyanakkor kedvezőtlenül alakult a selejt aránya, amely részben alapanyag adottságok miatt nőtt. Zavarja a nyomdák középtávú elképzeléseinek kialakulását az a tény, hogy jelenleg még nincs a nyomdaiparnak összehangolt fejlesztési koncepciója. Korszerüsitésre szorul a nyomdák és a kiadók közötti kapcsolat is. A kiadók által alkalmazott módszerek nincsenek összhangban a nyomdákban alkalmazott szervezési módszerekkel. A nyomdák és kiadók közötti együttműködés javitása szükségesnek látszik abból a szempontból is, hogy a nyomdaipar nem Rbl-elszámolásu export volumenének növelése gazdaságosságának fokozása érdekében megfelelő időben tudják a konkrét elképzeléseket kialakítani. A vizsgált időszakban a vizsgált gazdálkodó egységek számára gazdasági környezeteük jelentősen megváltozott. Ez minden gazdálkodó tevékenység bizonyos fokú megváltoztatására L—— — I