Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.10.a/9)

1976

r­­"1 6 A megoldandó feladatok politikai megközelítése inkább a vitákban jut kifejezésre. A tapasztalatok felhív­ják a figyelmet arra is, hogy ajaértazervekja^át vo^PTnényezésre az igényieknél,,tajgbb^mártékben^• H-ziikségesnél ritkábban _ve.sznek^unkaprogsa!dH^S^a területet érintő, az apparáHLsljjo&L^ dalompolitlkai, ideológiai témákat. A központilag előirt témákon túl ennek pótlását gyakran pártnapok szervezésével igyekeznek megoldani. A felsőbb párt és állami szervek által meghatározott feladatok magas száma és igénye objektiven is a gazdasági, ágazati kérdések irányába orientálják a pártbizottságokat. Ezt különösen az V. ötéves tervezési munkája az ezzel kapcsolatos koncepciók kialakítása és a folyamatokban való közreműködés és számonkérés is igényelte. A társadalmi közhangulatot érintő egyes jelenségekről a felsőbb pórtszervek a minisztériumi pártbizottsá­­~aktí"' +'"'x1 t*\k közvetlen tájékoztatást /pl* társadalompolitikai követelmények érvényesülése a tervező munkában, 01’./. A vizsgált időszakban - elsősorban a z„ MSZMP KB 1972“7,«U évi határozatai nyomán - a P ár t tó lej® ipt.án érdemibbé vált. Ennek egyik legfőbb módszere a gazdasági vezetők beszámoltatása. A párt- és állami határozatok végrehajtásáról szóló beszámoltatások tar­talmára a politikai szempontok elsődlegessége a jellemző. A beszámoltatások alapján a további teendőket megje­lölő határozatok születnek, amelyek végrehajtására a pártszervek rendszerint visszatérnek. A határozatok azonban esetenként nem eléggé konkrétak. Helyenként a beszámoltatás az adott vezető minősítésének alapja is. Egyes minisztériumoknál jól bevált gyakorlat, hogy a főosztályvezetők, osztályvezetők, csoportvezetők mellett a miniszterhelyettesek beszámoltatását is beve­zették. 1=-----------------------------^ I

Next

/
Oldalképek
Tartalom