Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.10.a/9)

1976

r n 1 A Politikai Bizottság 1972. julius 25-i a minisztériumok és az országos főhatóságok pártszervezetei feladatairól, hatáskö­réről, irányításuk egységes rendszeréről szóló határozatának megjelenése óta több mint 4 év telt el. Az eddigi tapasz­talatok az alaposabb elemzést és a további feladatok részle­tes megjelölését teszik lehetővé. A Politikai Bizottság határozatának jelentősége abban van, hogy az általános feladatok meghatározásával fokozott köve­telményeket támasztott, de egyben a hatásköri és irányítási kérdések rendezésével megteremtette a minisztériumi pártmun­ka fellendítésének alapfeltételeit is. Ilymődon a feladatok és hatáskörök egyértelműbb rögzítése bátorítólag hatott min­den olyan kezdeményezésre, amely a párt politikájának követ­kezetes érvényesítését célozta az adott területen. A határo^ zatot valamennyi minisztériumban kedvezően fogadták, mert egyértelmű utbaigazitást adott. A Politikai Bizottság határozata végrehajtásának jelenlegi áttekintése, továbbá az MSZMP V.ker. Bizottságának korábbi értékelései módot adnak arra, hogy a minisztériumok és az országos főhatóságok pártszervezeteinek munkáját folyamatá- i bán és fejlődésében értékeljük. A minisztériumi és főhatósági pártszervek tevékenységének általános jellemzése A minisztériumok és főhatóságok pártszervezeteinek tevékeny­­► sége a X. kongresszus határozatainak végrehajtása nyomán sokat fejlődött. A Politikai Bizottság 1972. julius 25-i határozata megerősítette a párt politikájának következete­sebb végrehajtását célzó pozitiv tendenciákat. A korábbi, időszakhoz képest a minisztériumi 03 főhatósági pártmunka határozottabbá és célratörőbbé vált. L 4-------i

Next

/
Oldalképek
Tartalom