Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.10.a/7)

1963-04-24

r n-6-igy 17 millió Ft tervlemaradással zárták a félévet. Ez már elő­revetette árnyékát a második félévre. Ismeretes, hogy óriási e­­rőfeszitáseket tettek és azt hitték, hogy mindent kiaknáztak an­nak érdekében, hogy minél több Ft-ot hozzanak, mégis minimális összeg volt az, amelyet a harmadik negyedévben letörlesztettek. Még októberben, araikor zárták a III. negyedévet még akkor is re­ménykedtek, hogy loo %-ra be tudnak állni. Ezután jött az, hogy nov. 3o-fcél beállt a kemény hideg időjárás és ha lakás átadási tervüket teljesítették is másra mar nem futott. Minden munkánál szinte le álltak, minden próbálkozás csak kis­^ mértékben sikerült és nem volt eredményes, mellyel azt kívánták ráte elérni, hogy a mutatókban is jé eredményeket érjenek el. Az év elején a tervezés időszakában a vállalat legkevésbé tudja tényszámokra építeni a tervét. A bázis időszakra van építve a terv metodika és egyáltalán nem tud irányulni a gazdasági lekö­töttségre. Tavaly nagyarányú profil eltolódás mutatkozott, melyé­nek Ft összegekben eszközökben jó volt, ezek aztán zsugorodtak, így szintén a lakas építkezés is ezt eredményezte. Úgy néz ki, hogy minél tötrb lakást adunk át, annál kedvezőtlenebb számokat fog hozni. Az is igaz, hogy közel sem tettünk meg mindent an­nak érdekében, hogy a számokat jóvá lehessen tenni. Nem osak ^ a társadalmi tulajdon védelmében, hanem más vonatkozásban is ^ vannak hiány osságaink. 1./ Munkaidő kihasználás elégtelensége, mely elég súlyosan nyom­ja a vállalat mutatóját és 1963-ban döntő változásokat sze­retnénk ezen a téren elérni. 2./ A szakipari vállalatok részére kötelező falézt sem tudták elérni. Ezt meg fogják valósítani. Általánosságban is el­mondható az, hogy az Sz.T.K. vonalon sincs minden rendben, mert ahogy; növekszenek a betegek szama, úgy a munkakiesés is nő. Jobban meg kellene nézni azt, az Sz.T.K. eljárási rend­szert, amely lehetne szorosabb és nagyobb igényű a beteg­­állományba helyzetekkel szemben. Arról kevesebbet t hét a vállalat, hogy ez hogyan alakul. I ~ ^ — r rá - .___________,_______ .________— "___ — 1 ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom