Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.10.a/7)

1956-12-04

r n A kormány határozza meg azt, hogy 1+ elv bar s, Rákosi, Gero, Hege­dűs, Farkas soha ne térhessenek vissza a pártvezetésbe. Az intézőbizottság értékelt© nálunk az október 23-i utáni esemé­nyeket. ít minisztériumon belül a legnagyobb pozítivum,hogy meg­történt egy olyan párttisztitás, amely Rákosi ideje alatt nem történhetett volna meg. A jövőben a nemzeti érzések meg lesznek becsülve, megalakultak az üzemi munkástanácsok, amelyek legnagyobb részében becsületes munkások és kommunisták találhatók. Az a véleményünk, hogy ültünk m.«ir szovjet, jugoszláv, lengyej.,kí­nai lovon, most már végre üljünk már magyar lovon is. Török János elvtárs. Építésügyi Minisz tórium.,. Egyetértek Elek elvtárssal azzal, hogy most egyetlen fontosáx Is döntő feladatunk az, hogy az ellenforradalmat felszámoljuk. Ehhez az szükséges,hogy a pártszervezetek megalakuljanak. Araikor a párt összeomlásáról értesültem, úgy éreztem magam, mint aki a szülőanyját vesztette el. Nincs most már, akivel megosszam kinzó fájdalmamat, napokon át gyötrődtem a bizonytalanságban. Ami­kor a rádió hirt adott arról, hogy megalakult az MSzMP, újra erős­nek éreztem magam. Itt van a cselekvés órája. A magyar dolgozo nép­nek meg van a lehetősége ahhoz, hogy sorsáfe kezébe vegye. Egy olyan pártot kell létrehozni, mely a magyar dolgozó nép vágyát, kivansa- 1 gát van hivatva győzelemre vinni. Újult erővel fogtunk hozzá a mun­kához. Akadályokba ütközünk. Az ellenség hangja azt mondja, hogy aki most belép a pártba, az karierizmusból csinálja. Lehet ezzel egyes embereket megtéveszteni, de csak ideig-óráig. Bárcsak sok tízezer olyan törtető lenne ebben az országban, akit a párt létre­hozását tartják legfontosabbnak. Az elmúlt események tragédiájából okulni kell. A funkció betölté­sénél nem csak azt kell vizsgálni, hogy valaki, hogy tudja kívül­ről a marxizmust leninizmust. Az állhatatosság és a szerénység le­gyen a döntő. Sándor Pál et. válasza. Az a véleményem, hogy a vitát ne zárjuk le, hanem azt folytassuk holnap, holnapután és mindég. Most a cselekvésen legyen a hang­súly. Csak egy két dologhoz szeretnék reflektálni. Nem tartom helyesnek, hogy a KGM-ban az intézőbizottság olyan ha­tározatot hozott, hogy a tagfelvételt lezárja. Álljanak el az elv­társak ettől a határozattól.Aki nem jelentkezik, de régen párttag volt, foglalkozzanak vele, beszélgessenek el vele, és kisérjék figyelemmel az illető munkáját. A beszámolómban a példánál a külkereskedelmi apparátusról beszéltem. Ott hívták össze az igazgatókat, a forradalmi bizottság vezetőit 1 és onnah származik az a tervezet, amiről idéztem. Onnan is ki akar­nak dobni kommunistákat. A I+5 előtti kommunistákat nem akarják fel­­f venni a pártba. Meg kell nézni, hogy ennek mi az oka. A forradalmi bizottságok elleni küzdelem az egyik fő csataterünk. Ezen a helyzeten mi kommunisták tudunk változtatni. A hivatalok, intézmények vezetői támaszkodjanak a pártra. A forradalmi bizott­ságok határozatát ne hajtsák végre. A diktatúrát gyakorolni kell. ORSZÁGOS levéltár L ü— I

Next

/
Oldalképek
Tartalom