Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.10.a/6)
1969-09-05
•* i- 10 -Az elmondottakat ugyancsak a jelzés igényével említjük meg. Közgazdaságilag jelentős dologról van szó, hiszen a gazdasági egyensúly egyik fontos feltétele az, hogy a vásárlóerő a termeléssel, az áruk tömegével arányosan növekedjen. Feltétlenül foglalkozni kell a gazdasági munkával, a vállalatvezetés, a párt- szakszervezet, a vállalati élet irányításában résztvevő kollektívák szerepével is. A tapasztalatok e vonatkozásban ellentmondásosan jelentkez- Os nek és vállalatonként is igen eltérőek. Nem kívánunk itt sem részletekbe bocsátkozni, csak felsorolásszerűen emlitjük meg a következőket:- A tavalyi tapasztalatokhoz képest egyértelműen megállapítható, hogy erősödött a vállalati önállosság, hogy a megelőző időszakhoz viszonyítva a szemlélet mindinkább a gazdaságosság felé irányul és az uj gazdasági környezetben keresik a legeresményesebb gazdálkodás lehetőségeit. Találkoztunk azonban olyan észrevételekkel is, hogy egyfelől az önállóság feltételei - kapun kivül szükek - elsősorban a monopol-helyzetben levő partnerek miatt, másfelől az önállóság bizonyos fokú magára hagyatottsággal párosul az irányitó hatóságok részéről.- Sok helyütt tapasztaljuk, hogy még nem elég mély a felismerés atelcintetben, hogy az uj irányítási rendszerben ott van az ember is a maga tudatosságával, hogy az uj mechanizmus kibontakozása nem spontánul, hanem a mi közreműködésünkkel megy végbe, hogy a szabályozók eszközök a kezünkben és hogy azok hatékony működése erősen rajtunk múlik. Ebből következik oz, hogy a reformadta lehetőségeken belül nem mindenütt elégséges a kezdeményezőkészség, az egyes szabályozókkal, eszközökkel nem mindenütt élnek értelemszerűen, és igy a vezetés számára rendelkezésre álló valamennyi I- -L- — r faJSSJimjk * .___________________— - 1___ I —-