Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.10.a/6)
1957-10-16
r n l 8 1 J e g y z é a a legutóbbi titkári értekezlet tapasztalatairól. Általában a titkárok véleménye a beszámolóról az volt, h ogy akeriileti Pártbizottságnak ennél az anyagnál jobban kellett volna támaszkodni az alapazervezeti titkárokra. Személyesen be kellett volna számoltatni néhány elvtársat és a helyi élet tapasztalatai alapján,konkrét példák alapján kellett volna megmagyarázni a kerületben lévő helyzet jelenségeit. A hozott határozatokat helyesnek és jónak tartják, azonban kérik a Pártbizottságot, hogy a jövőben ne kevés tapasztalatból általános! tson, hanem több tapasztalatból értékelje a kerületben lévő helyzetet. A beszámolót, - mely a kerületi Pártbizottság anyaga alapján készült, - a párttagság aktivizálásával kapcsolatban pesszimistának tartják, és véleményük szerint ez azt mutatja, hogy a kerületi Pártbizottság eléggé el van szakadva a helyi pártszervezetek tényleges helyzetétől. Több pártszervezet, mint pl* a Kerületi Bíróság, a Nemzeti Bank és több könyvkiadó titkára elmondja, hogy náluk a párttagság zöme, - ha százalékban akarnák kifejezni kb. 8o-85 #-a - feladatokkal van megbízva. A többi területről a titkárok elmondják, hogy a passzivitás okait lényegében ők is úgy látják többségében, ahogy a Pártbizottság értékeli, azonban ennek vannak olyan objektív okai, amelyeket ők alsószinten nem tudnak megoldani és ezek a nehézségek teremtik azt a helyzetet, hogy a párttagság bizonyos rétegekre bomlik és egyrészénél a passzivitás ténylegesen fennáll. Ilyen problémát okoz az a tény is, hogy az ellenforradlom óta munkanélkül lévő elvtársak, - itt gondolnak az ÁVH-sokra is - helyzete nemcsak a rájuk hat ki, hanem környezetükre, baráti körükre és ez kihatással van a párttagsfe bizonyos rétegére. Komoly problémát jelent pl. a Közgazdasági Kiadónál az, hogy hiányzik a kommunisták összetartása. Véleményük szerint minden vezetői szinten van bizonyos összefonódás, melynek láttára az egyszerű párttagok, — akik kisebb beosztásban vannak - elkedvetlenednek. Szükségesnek tartanák, hogy a kommunisták nevelésével többet foglalkozzunk és azokat a fecaegőket, akik a pártügyeket - melyek nem tartoznak a nyilvánosság elé, a jól informált megjátszás®val kiteregetik, minden szinten akár fent, akár lent a párt részéről nagyon komolyan felelősségre kellene vonni. A Sportkiadótól felveti a titkár, ha- ténylegesen a párttagság aktivizálásával kapcsolatosan ilyen jelenségek vannak, - amit a Pártbizottság megéllapotott - véleménye szerint, akkor ez nemcsak kerületi probléma kell, hogy legyen, hanem az egész pártéletre jellemző jelenség.Amivel sokkal jobban, erőteljesebben kellene foglalkozni a felsőbb pártszerveknek is. A passzivitás okát abban is látja, hogy nincs megfelelően tisztázva a pártszervezetekben sem, hogy ki miért felelős. 4 .párttagság közvéleményében sok kárt okoz az ellenséges elemek feljebb-vitele• Nem értekek egyet azzal sem pld. hogy az újságírók leigazolása mechanikus, velük való beszélgetés nélkül csupán papiron bírálják el. ,/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR !---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—-A — . I • «»*►- „ _ — — ■