Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1988-11-17

| y — ^- 2 -készültségének, vitakészségének és aktivitásának növelésére kell helyezni. Az 1988/89. évi pártoktatás előkészítése ez év áprilisában in­dult. A pártszervezetek és az apparátus tagjai a PVB határozatát írásban megkapták. Ágit.-prop. titkári és csoportos titkári értekezleteken, ezt kővetően szóban és Írásban több alkalommal került sor a pártoktatás konkrét feladatainak értelmezésére. Általános tapasztalat, hogy a pártszervezetek a korábbiaknál ki­sebb figyelmet fordítottak a politikai munka folytamatosságára. Számos rendkívüli feladat (a PB-k testületéinek átalakítása, a különböző társadalmi viták) szükségszerűen elvonták a figyel­met a pártélet hagyományos területeiről. Ez érzékelhető volt a pártoktatás előkészítésében és megszervezésében is. Tovább erő­södött az a támogatandó tendencia, hogy a pártszervezetek a tömegoktatás tartalmát és szervezeti kereteit a helyi feltéte­lekhez, igényekhez és érdeklődéshez igazodóan alakították ki. Jellemzővé vált, hogy a taggyűlések, pártcsoportértekezletek szolgálnak a választott témakörök megvitatására. A káderképzésben, -továbbképzésben összesen 643-an vesznek részt, közülük 384-en párttagok. A Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem 3 éves általános tagozatán szeptember 13-án évindító előadással kezdődött a tanév. 26 osz­tályban összesen 344-en (159 párttag) tanulnak. Az I. évfolyamon rara 64-en (26 párttag) kezdték meg tanulmányaikat. A felvételi be­szélgetések, valamint az osztályfoglalkozásokon való részvételi arány és aktivitás alapján kitűnik, hogy a - korábbi évekhez vi­szonyítva - kisebb létszámú jelentkező belső igény alapján, nagy érdeklődéssel, tudásvággyal, az eredeti marxi-lenini elmélet megismerésének igényével tanul. Valamennyi évfolyamon megnőtt az érdeklődés az aktuális politikai, ideológiai kérdések iránt. Ebben az évben sikerült először valamennyi osztálynak klubszerű körülményeket biztosítani. Ezzel, valamint a kis létszámú osztá­lyok indításával is ösztönözzük az aktivitást, a tanár és hall­gató, a hallgató és hallgató közötti párbeszéd kialakulását, az L_ i .P m < m...m ^ —

Next

/
Oldalképek
Tartalom