Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1987-06-04
ö.sz.melléklet /2.,3.sz.ábrák/ Telieskörü. általános behajtási tilalom a kiemelt, övezetben /l989/» A történelmi Belváros jelentős részét forgalmi és parkolási szempontból védett körzetnek nyilvánítjuk. /Ez analógiát mutat a budai Várral./ A ngm honos lakosok az alsó rakpart - József Attila utca - Tanács körút - Kossuth Lajos utca - Szabadsajtó ut közötti területen csak az átmenő forgalomra kijelölt főútvonalat vehetik igénybe. A védett területen a be- és kihajtásoknál 'kapukat jelölünk ki, forgalomtechnikai eszközökkel, illetve szegélymódosítások révén fizikailag is leszűkítjük a behajtás körülményeit. Ezek révén csillapítjuk a forgalmat. A kapukon csak a honos lakosok, taxik, megkülönböztetett és kommunális jármüvek, áruszállító jármüvek hajthatnak be, valamint azok a közintézményi , vállalati, állami rendszámú gépkocsik, amelyek a kijelölt kizárólagos parkolóhelyeken, illetve saját telkükön belül elférnek. fo A védett körzetben lakók /1400 gépkocsitulájdonos/ behajtási engedélyt válthatnak ki, amellyel egész napon át a körzetben parkolhatnak. Az e körzetben lévő közintézmények, vállalatok kizárólag csak alapvető működésükhöz szükséges, állami rendszámú gépkocsikra kaphatnak, kontingentált /kb. 450-500 gépkocsi/ mennyiségben behajtási engedélyt. A védett körzetben 5 helyen lesz lehetőség parkolásra: A Martinelli téri, az Aranykéz utcai parkolóházakban, valamint az Engels téri, Deák Ferenc utcai és Március 15.téri parkolóban. § 5o L_—-------------------------— l 9 _ _ ... . VT