Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1987-12-03
I—- 2 -A pártszervezetek számára konkrét feladatokat határozott meg, igy segitette elő, hogy az intézményekben alkotó légkör fogadja az új követelményeket és feladatokat. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola - mint autonóm felsőoktatási intézmény - nevelési-oktatási tevékenységének korszerűsítését az 1981. február 3-i Politikai Bizottsági határozat alapján kezdte meg. A főiskola vezetése - egyetértve a párt és trásadalmi szervekkel - a feladatok elvégzésére intézkedési tervet dolgozott ki, amelyet maradéktalanul megvalósított. Ezért az új oktatási törvény lényegében csak megerősítette a főiskola fejlesztési és korszerűsítési koncepcióját. Az 1985/86. tanévben a főiskolai szabályzatok előkészítését végezték el. A feladat nagyságát jelzi, hogy 13 szabályzat került kidolgozásra, igy például a Szervezeti és Működési, a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat. Ebben az időszakban hozták létre az új nszszetételű főiskolai tanácsot és a diákönkormányzati szerveket. Az előkészytésben elért eredmények mellett meg kell állapítani azt is, hogy a széles körű tájékoztatást akadályozta az új jogszabályokat tartalmazó dokumentumok késői megjelentetése. II. A jogszabályok alkalmazásának szakmapolitikai tapasztalatai ll Figyelembe véve az iskola alapvető feladatait, természetes jelenség az, hogy a pedagógusok figyelme nem elsősorban a 'törvényre, hanem az egyes intézmény tipusok működését szabályozd végrehajtási utasitások alkalmazhatóságára irányult. A törvény és a végrehajtást szabályozó rendeletek és utasítások alkalmazási tapasztalatainak mélyebb elemzéséhez, az egyes jogintézmények és a mögötte lévő társadalmi viszonyok egybevetéséhez célszerű a középtávú időszak tapasztalatait figyelembe venni. t ^ 1i — r w tol -w - |« - 0- rt